Kálváriánk a lakástulajdonosokkal csak nem akar a végére érni. Az új házinéni ugyanis szellemként kísértett a rossz hőszigetelésű lakás hűvös falai között, a vezetékes telefonon keresztül. Egészen addig, ameddig rá nem jött, hogy azt elfelejtette megjavíttatni, mert nem lehet hallani, hogy ki mit beszél.
Ezután a mobilhálózaton keresztül folytatta „hadjáratát” lakótársam és ellenem. Vagyis inkább a szobatárs ellen, mivel őt szimpatikusabbnak találta a zaklatásra (pokoli szerencsém volt), amikor egyszer megjelent egy csapat földmérővel a lakásban, ismeretlen okokból kifolyólag.
A „cimmerrel” általában a számlák rendezéséről diskurál az asszony, de még akkor elkezdik, amikor azok meg sem érkeztek. Tudomásunk szerint egyszerre három nyugdíjat kap, de mindig pénzhiányban szenved. Így a lakbér miatt is rendszeresen zaklat bennünket, lehetőleg pár nappal azután, hogy az adott hónapot letisztáztuk.
A telefonban igen terjengős szokott lenni a nénike. Lakótársam e röpke pár hónap alatt irigylésre méltó tudással vértezte fel magát a házinéni családi hátteréről, a kilences busz előnyeiről és hiányosságairól, valamint a dicsőséges szocialista önigazgatás fénykoráról, anyagi biztonságáról.
A szerteágazó ismeretek hasznosak, de én hálás vagyok azért, hogy nem jutottam a fentebb említett bizalmas információk birtokába.
