A magyar kultúra napja kapcsán arra a kérdésre kerestem magamban a választ, mi számomra a kultúra. S eljutottam odáig, hogy örömforrás, s az is lehet, hogy a boldogság egyik aprócska forrása. Mert a családon túl, a hozzánk legközelebb álló rokonokon és barátokon kívül a kultúra az a terület, amely tulajdonképpen örömöt szerez, s minthogy a boldogság nem állapot és nem folyamat, hanem pillanatok összessége, rövid fellángolás, lehet, hogy a katarzis is ez lehet, vagy ha nem is ez, de hozzá nagyon hasonló.
Ha az elmúlt egy év művészeti élményeit rendezgetem magamban, csak örömteli pillanatok jutnak eszembe. Ez maradt meg: amikor napokig másról sem tudtam beszélni csak az éppen olvasott könyvről, vagy a spanyol kisfilmről, amelyet a palicsi filmfesztiválon láttam. Eszembe jutott még jó néhány szabadkai meg újvidéki színházi élmény, amelyek napokig fogva tartottak. Aztán a Desiré idején pedig mintha a világ is megváltozott volna körülöttem: estéről estére, mint a függők, kaptuk az újabb adag élményt, s gondolom, rajtam kívül még nagyon sokaknak értékes pillanatok nemesültek emlékké. És eszembe jutottak a kiállítások meg a koncertek…
A teremtő erő lenyűgöző.
