Ericnél töltöttünk pár napot, Brooklynban, a hídhoz közel, egy kétemeletes házban. Ő eredetileg texasi volt, félig spanyol származású gördeszkás fickó, aki fuvarosként dolgozott New Yorkban. Barátságos figura, aki megnyugtatott bennünket, hogy a sötétedés után az utcákon rohangáló, macskányi nagyságú patkányok nem támadnak ránk, ha mi sem zavarjuk őket.
Ott voltak a barátai is, a savanyú képű delaware-i egyetemi asszisztens és a kolumbiai informatikus, aki még kisgyermekként édesanyjával szökött Amerikába.
Ők ismertették velünk a szeszes itallal játszandó „quarters”-játék szabályait, amelynek lényege, hogy egy stampedlibe kell landolnia a fellőtt negyeddollárosnak. Ha ez nem sikerül az előírt időn belül, akkor le kell húzni egy whiskyt.
Negyvenöt percnyi játék után, egyértelmű volt: egyikünk sem született mesterlövésznek.
Ekkor kezdtünk a világpolitikáról diskurálni. Miután a második üveg tömény ital is eltűnt, az asszisztens kijelentette, hogy szerinte a kapitalizmus fogja tönkretenni az Egyesült Államokat. Erre a kolumbiai informatikus is rábólintott.
Mi, vendégmunkások eközben azon tűnődtünk, hogy a professzor úrnak miért van már 20 perce nyitva a slicce...
