Nem mindig lehet megérteni a miérteket. A hogyanokkal sokkal kevesebb a baj. Körül tudjuk írni, el tudjuk magyarázni a módot, ahogyan a dolgok történtek. Nem kell feltétlenül értenünk ahhoz, hogy leírjunk egy földrengést, azt, hogy melyek azok a lökéshullámok, amelyek a földkéregben felgyülemlett energia felszabadulásakor keletkeznek, s amelyek a keletkezési pontból gömbhéjszerűen terjednek minden irányba. Elég, ha annyit mondunk, hogy kilengett a csillár a szobában, hogy megremegett a padló a lábunk alatt, vagy hogy kilöttyent a frissen főtt kávé a bögréből, beszélgetőtársunk érteni fogja, hogy miről beszélünk.
Ha azonban a miérteket kezdjük firtatni, sokkal nagyobb fába vágjuk a bicskánkat. Miért nem képes valaki szembenézni a realitásokkal, miért kerget vágyálmokat, miért megszállottja egy harcnak, eszmének, érzésnek? Érveket várunk, indoklásokat, lehetőleg ésszel felfoghatóakat. Amikor a racionális érvek elfogynak, és még mindig nem sikerült megértenünk a miérteket, elfogadjuk a számunkra érthetetlen létezését. Belenyugszunk.
Vagy szembefordulunk vele.
Mert egyszerűen vannak dolgok, jelenségek, amelyeket ha megérteni nem lehet, hát elfogadni sem. Ilyen a gyűlölet, a hataloméhség, a gonoszság, a kegyetlenség. Ezekre nincs magyarázat.
Ezekkel csak szembefordulni lehet.
