Szeretek új ételeket, süteményeket kipróbálni azokon kívül, amelyeknek az elkészítését anyukámtól, a nagymamáimtól vagy anyósomtól tanultam, ezért gyakran keresgélek az interneten új recepteket. Megtanultam válogatni is, melyiket nem érdemes elkészíteni, mert a leírásból kimaradt valami hozzávaló, vagy mert az egyik alapanyag aránya túl nagy a másikéhoz képest. Újabban másra is fölfigyeltem: egyes receptek szerzői előszeretettel dobálóznak a konyhában. Olyanokat írnak, hogy: „mikor a szalonna már jól megpirult, minden eddig felcsíkozott alapanyagot hozzádobok”, „a megtisztított sárgarépát lereszeljük, és ezt is rádobjuk a hagymás-zelleres alapra” stb. A dobás divatszó lett a receptírók körében, talán a közvetlen stílust szolgálja, vagy ezzel akarják érzékeltetni a főzés könnyedségét.
Az én konyhám így is csatatérre hasonlít, amikor főzök, mi lenne, ha még dobálnám is a hozzávalókat?! Úgy tanultam, hogy az étellel nem játszunk, ezért nem is dobom, sem a gyakorlatban, sem szóban, a hozzávalókat egyszerűen csak beleteszem vagy hozzáadom. A dobálózás elleni tiltakozásként bevezettem még egy válogatási szempontot: amelyik receptben azt olvasom, hogy „hozzádobok” vagy „rádobok”, azt már csak azért sem próbálom meg elkészíteni.
