Nagy érdeklődéssel figyelem, mi lesz a vége az újabb koszovói menekültáradatnak. Becslések szerint legalább 30 ezer albán kel útra a közeljövőben, s ez mintegy hatoda a déli tartomány albán lakosságának. Belgrádtól Szabadkáig csoportosan téblábolnak az utcákon, állításuk szerint az itteni rendőrség pénzt kér tőlük, de az is biztos, hogy a fővárosig elérkezett családokat taxisok szállítják tovább a határig, ott pedig addig próbálkoznak, míg valahogy át nem jutnak Magyarországra. Ott viszont az idegenrendészet vagy Budapesten, vagy Győrben szedi őket le a nyugatabbra induló vonatokról.
Állításuk szerint nincs munka Koszovóban, csak a bűnözés létezik. Értem én az embereket, hiszen Vajdaságból is immár riasztó számban hagyják el az országot, csak az a baj, hogy rossz tapasztalataim vannak a koszovói albánok kapcsán. S nem csak nekem.
A '90-es évek elején Svédországban húztam meg magam a fél tucat katonai behívó elől, s tettek így még több ezren a vajdasági magyarok közül. A svéd államnak azonban nem kellettek a szakképzett vagy egyetemet végzett bevándorlók, helyettük ugyanis a koszovóiak kapták meg kollektívan a letelepedés jogát. A svédek jóhiszeműen azt remélték, hogy belátható időn belül integrálni tudják az albánokat, ezért gondosan svéd szomszédok közé telepítették őket, de csakhamar rájöttek, hogy az asszimiláció nem is lesz olyan könnyű az esetükben. Mert a sokgyermekes családok rengeteg segélyt kaptak, abból vígan éltek, s eszük ágában sem volt beilleszkedni, nyelvet tanulni, dolgozni. Egymás között kávézgattak, a gyerekek pedig ki voltak csapva az utcára, s mivel még a dolgukat sem végezhették el otthon, a lépcsőházakat, udvarokat rondították be.
Gyorsan tanultak a svédek, s nyilván átadták tapasztalataikat a többi országnak. Csak hát a szellemet már kiengedték a palackból. A Nyugat fegyverekkel vette el Koszovót Szerbiától, hamis szabadságot hozott az ottaniaknak, akiknek, úgy látszik, csak a kezdeti felbuzdulás volt édes, mert utána a keserű valóság maradt meg.
Mennének tehát, csak a normális világ immár nem kér belőlük...
