Ma, vasárnap van az áldozatok napja. A háborúk, a politikai meghurcoltatások, a családi erőszak áldozatai mellett én a menekülő afgánokra, szíriaiakra meg koszovóiakra gondolok. Azért, mert őket is áldozatoknak tartom. Ép ésszel felfoghatatlan számomra, hogy fiatal emberek több ezer kilométerre a hazájuktól a szabad ég alatt alszanak, éheznek, rettegnek a rendőrségtől puszta kalandvágyból. Számomra ők áldozatok. Akik Szabadkán a téglagyár környékén próbálnak túlélni a szabadban néhány éjszakát, azoknak biztosan nincs pénzük embercsempészekre. Nem véletlenül vállalják télvíz idején ezt az életet.
Lehet, hogy Koszovóból szervezetten indították meg a tömegeket az EU felé. Ma már arról írnak az újságok, hogy a lakosság 10 százaléka elhagyta hazáját. Őket is áldozatoknak tekintem. Abban szinte biztos vagyok, hogy karon ülő gyermekekkel senki sem indul útnak hóesésében a zöld határon át, ha nem áldozat. Áldozata a rezsimnek, a világrendnek, a politikának.
Rájuk, az úton lévőkre gondolok, s nem érdekel ennek a politikai vonatkozása: ezek szerencsétlen emberek, akik jobb sorsot érdemelnének. Minimum annyit, hogy emberként kezeljék őket.
