Életem legnagyobb kalandja kilenc évvel ezelőtt kezdődött, a napokban ünnepeljük a lányom születésnapját. Várandósként, majd a szülést megelőzően és követően is felkészült, hivatástudattal bíró, odaadó egészségügyi dolgozók álltak mellettem a szeretteimen kívül. Jó esetben az örömteli várakozás békés, természetes szüléssel zárul, ehhez minden anyának joga van. Szerencséje már kevesebbünknek. Kilenc, majd négy évvel ezelőtt a topolyai szülészeten dolgozók velem, kismamával szemben is türelemmel, figyelemmel, elvárások nélkül viseltettek, miközben újszülötteim is méltó fogadtatásban részesültek. Az utóbbi hónapokban sok figyelő tekintet övezi a várandós Katalin hercegnét és gömbölyödő pocakját. Emlékszem, talán másfél éve, a fél világ a hercegné szülésénél „kukkolt”. Belegondoltam a világhírű és szeretve tisztelt Katalin helyzetébe. Nehéz elképzelnem, hogy háborítatlanul vajúdott, befelé fordulva. Kétlem, hogy ki tudták zárni a külvilág zaját, miközben a kórház bejárata előtt toporgók és a világhálónak köszönhetően a számítógép előtt ülő érdeklődők is izgatottan lesték, mi lesz a ,,végeredmény”. Pedig mindenki megérdemli, hogy valóban zavartalan lehessen az a néhány óra, ha lehet és vágyott, akkor még természetes, beavatkozásoktól mentes is...
