Nem tudom, melyik kalendárium a pontosabb, a Gregorián vagy a Julianus. A nevükből ítélve egyéneket méltat, az ember dicsőségét örökíti meg, pedig… pedig a dolgok forgásában, melyet mi idővel és más mértékegységgel mérünk, igencsak kevés szerepe van az embernek. A nap felkel és lenyugszik a megkérdezésünk nélkül, napok, évszakok váltják egymást, kisebb, nagyobb évsorok, életek… minden folyamatosan ismétlődik, és mindennek megvan az ideje. Talán a hagyományos népi szokásrend, amelynek a kereszténység adott mai neveket, eltörölve a régit, a Vízkereszt, a Gyertyaszentelő, a Hamvazószerda vagy Jégtörő Mátyás pontosabb tájékozódást nyújt, mint az atomóra.
Ma apró jeleit éreztem a tavasznak. A földnek, a fűnek, az időnek a szagát, illatát. Csupán illúzió lett volna? Csupán fénynek, hangnak és annyi mindennek az illúziója lenne az életünk? Lehetséges. Egy biztos, ha benéz hozzánk a nap, kalendáriumtól függetlenül, testünk, lelkünk időszerkezete megmoccan.
