Közeledik a tavasz, egyre többen mozdulnak ki a szoba fogságából egy-egy átmozgató sétára a tavaszelő kellemes melegében. Előkerülnek a kerékpárok is és megtelik élettel a város. Szépen meg is élnének egymás mellett, annál is inkább, mert Topolya egyike azoknak a bácskai kisvárosoknak, ahol jelentős területen létesítettek kerékpárutakat. A vasúti átjárótól egészen a városközpontig a Fő utca mindkét oldalán. Ezenkívül elég hosszan kiépítették észak-déli irányban is. Joggal várnák el tehát a gyalogosok, hogy a biciklisek ott közlekedjenek. Sajnos azonban ebben hiába reménykednek. A nap bármelyik szakában suhannak el a gyanútlan gyalogos, a békésen haladó nénike, bácsika mellett, a gyerekeit sétáltató anyuka közvetlen közelében a bicajosok, kis híján letaszítva őket a járdáról. Most olvasóink biztosan azt hiszik, hogy már megint ezek a mai fiatalok. Tévednek. Jól megtermett, középkorú asszonyságok, uraságok kezükben a nélkülözhetetlen mobiltelefonnal. Mindössze kétméternyire a számukra szépen kijelölt, megtisztított kerékpárúttól. Van aztán, akinek a járda sem elég, és kint lavíroz az úton az autók között, élvezve azok türelmetlen dudálását. Vannak persze tisztelettudó kivételek, érdekesmód nagyobb számban éppen iskolás gyerekek és fiatalok, akik a számukra kijelölt utat használják. Történik pedig mindez nagyon sokszor a rendőrök szeme láttára. Nem vagyok híve a minden apróságért kiszabott pénzbüntetésnek, de ha egyéb hatása nem is lesz ennek a mai kis írásnak, legalább szégyellje el magát egy kicsit az, aki holnap is a gyalogosok közt kerekezik a topolyai Fő utcán!
