Mikor váltak a nők annyira elfoglalttá, hogy már nem maguk dagasztották és sütötték a kenyeret? Akkoriban a péknél vagy a boltban vásárolt kenyér volt olyan ízletes, hogy érdemesnek tartották azt megvenni? Az biztos, hogy régebben sokkal jobb minőségű kenyeret árusítottak, mint most. A mai kenyerek óriási hányadát, amelyet a péknél vagy a boltban meg tudunk vásárolni, nem is nevezném kenyérnek. Lehet, hogy még langyosan ínycsiklandozó – főleg, ha farkaséhes az ember –, de amikor kihűl, esetleg másnap reggel, már kartonpapíríze van és lehetetlen karéjokra szelni. De hát nem is csoda, a kenyér árát a szociális béke érdekében lehetetlen megemelni, ezért olyan pékmanővereket vetnek be, amelyekkel kevesebb és rosszabb minőségű alapanyagból, ízfokozókkal és adalékanyagokkal dúsítva hozzák létre ezt a kenyérnek nevezett valamit. A kenyérsütés pedig mint valami őrülten nehéz, időigényes és megerőltető feladat él a köztudatban, és ezért csak a nagyon elvetemült egyének próbálnak meg otthon kenyeret sütni. Lehet, hogy én rosszul csinálom, de úgy tűnik, nem valami eget rengető dolog, annak ellenére, hogy nincs kenyérsütő gépem. Ami szükséges hozzá: liszt, élesztő, víz, só, cukor és akarat.
