Rá kellett jönnöm, hogy a kisebb fesztiválokon sokkal sikeresebben el tudok lavírozni, mint a nagy, nemzetközi zenés hepajokon. Nem csak mind vendég, hanem mint fellépő is.
Ha látogatóként veszek részt egy kisebb rendezvényen, nem biztos, hogy akkora sor vár rám minden italbódé előtt, hogy beleőszülök. Sőt, a bejárat előtt sem biztos, hogy borzasztóan szűk ruhába öltözött, csinos hölgyek próbálják rám tukmálni a borzasztó pálinkájukat, amelyről gyanítom, hogy egy kádban keverték, esszencia és cukor hozzáadásával. Gyümölcs közelébe pedig csak akkor került az ital, amikor valaki véletlenül behajított belőle egy üveggel a málnásba.
A kis fesztiválokon lehet, hogy a fellépők sem világsztárok, így könnyebben elkerülhető, hogy illuminált állapotunkban, egy óvatlan pillanatban letaposson bennünket ötezer ember, akik odafigyeltek az énekes szavaira, amikor azt üvöltötte: „Háromra mindenki ugrik!”
Fellépőként pedig már csak azért jobb, hogy a hazai szervezők a kisebb bulikon nem mindig tartják annyira fontosnak kihangsúlyozni, hogy az amatőr/fél-amatőr zenekarok bőre a színpadon annyit sem ér, mint a felgyújtott avar. Tisztelet, persze, a kivételnek!
