Mivel sokszor egyedül ülök a szerkesztőségben, vagy ha nem vagyok egyedül, akkor gyorsabban nyúlok a telefon után, mint a többiek, így olyan „szerencsém” van, hogy a legtöbbször nekem adatik meg az a lehetőség, hogy felvehetem a telefont, s megpróbálhatom orvosolni a jelentkezők problémáit. Pár napja egy kedves női hang jó napot kívánt szerb nyelven, majd Józsefet kérte. Mivel ráértem, megkérdeztem melyik Józsefet, habár biztos voltam benne, hogy a Gergelyt keresi. Ennek ellenére a nő egyből rávágta:
– József Attilát!
Ilyen magas labdát nagy butaság lett volna nem leütni.
– Hölgyem, nagyon sajnálom, de ő 1937-ben meghalt, és úgy tudom, nem is dolgozott előtte se nálunk.
Képzelhetik a hölgy reakcióját. Először megdöbbent, majd elkezdett keresgélni a papírjai között, s egyszer csak örömmel közölte, hogy nem József Attila kellene neki, hanem a „Jožef Gergelj”.
Most már csak abban bízom, hogy nemsokára megint jelentkezni fog a hölgy, s ha ismét József Attilát keresi, biztos, hogy elszavalom neki a költő egyik legismertebb versét, a Tiszta szívvel címűt…
