Most minden egy csésze kávéba sűrítve van jelen... édes emlék, józan ítélet és az időnek apró morzsája, amely megillett bennünket, amely velünk kezdődött és ér véget majdan. Oly sokszor a földre szórjuk láthatatlan jussunkat, pedig időt kell/kellene adni magunknak is, mert különben megkeseredünk, megszürkül arcunk és elhalványul a mindenség, Érosz és Thanatosz, és nem marad semmi, ami gondolatokat ébresztene, megmozdítana bennünket. Kell egy kávé, cukorral, anélkül vagy egy-két szem édesítővel, amelynek beszerzése nem mindig egyszerű feladat.
Történt néhány hete, hogy erdélyi barátom Versecen, alkalmi szálláshelyén nem talált édesítőt, ezért szaharinért indult a városba. A patikát zárva találta, így egy kávézóba tért be, hogy két szem mesterséges édesítőt vásároljon. Körülményesen, de megmagyarázta a szándékát. – A szaharinhoz kávét kell fogyasztani! – hangzott a szigorú válasz. – Két szem szaharinhoz két kávét! Illemtudó barátom tudomásul vette, és kifizette a két török kávét, majd kilépett az utcára, és az ott ücsörgő hajléktalannak felajánlotta a feketét. Nem tudom, sikerélménye, vagy a hajléktalan csodálkozása volt-e nagyobb. Minden történet egy csésze kávéval kezdődik vagy ér véget.
