A szomszédos épületből egy illető, csak ő tudja, hogy miért, rendszeresen kijár telefonálni a közös udvarfélére. Aznap éppen az erkélyen ültem, olvastam és kávéztam. Látott, de egyáltalán nem zavarta, hogy hallom a beszélgetését.
Szia, a Merkurnál vagyok – kezdte.
Az újvidékiek és környékbeliek tudják, hogy ez a nagyáruház a Pirosi úton van, a Novi Sad fociklub stadionja közelében. És hozzátenném, vagy két kilométerre az erkélyemtől.
Majd folytatta: Várok egy havert, nyélbe kell ütnünk egy üzletet. Azt hiszem fél óra múlva otthon leszek.
Elmeséltem a páromnak, aki jót nevetett rajta.
Vagy három héttel azután újra eljátszotta a komédiát. Szia, a Merkurnál vagyok… bla, bla, bla. Mindketten az erkélyen ültünk, és párom rászorította a tenyerét a szájára, nehogy hangosan nevessen vagy elszólja magát.
Azóta nálunk kialakult a rutin. Ha telefonál, mielőtt komolyra váltanánk, kötelező a „Szia, a Merkurnál vagyok.”
