Szeretek biciklizni.
Úgy vélem, ahova nem lehet kerékpárral eljutni, oda el sem kell indulni. A kétkerekű iránti rajongásom következtében elkerülhetetlenek a kisebb-nagyobb konfliktusok az autóvezetőkkel, de ez már a szerepek leosztása következtében magától értetődik. Van azonban valami, amit nem tudok elfogadni, s ami egyre inkább bosszant. Ez a visszaélés a feltételes zöld használatával. Amikor az autósnak feltételes zöldje van, ezt ő sima zöldnek veszi, és befordul az utcába, amelynek úttestén éppen én haladok a biciklimmel, hiszen zöldet mutat a jelzőlámpa, és majdnem elüt!
A másik eset, ami őrületbe kerget, amikor kerékpárúton haladva nem tudom kihasználni a jelzőlámpa zöld jelzését, mert előttem áll egy személygépkocsi, amelynek a vezetője befordult, de nem jutott messzire, mert a zebrán áthaladó gyalogosok (akárcsak nekem, nekik is zöldet jelez a szemafor) elállták előtte az utat. A gyalogosok szép lassan átsétálnak a túlsó oldalra, az autós kivárja őket, s vele együtt várakozom én is. Miután a gyalogosok mind átmentek az úttesten, az autós gázt ad, és elhajt. A jelzőlámpa közben átvált pirosra, és én tovább várakozom.
Szeretek biciklizni.
