Minél kevesebb, annál gazdagabb a fény. Más a hajnali, a délutáni, és egészen más az esti fény. Az alacsonyan járó nap már tud valamit. Szórja aranyló szemetét a diólevelek között, a vadszőlő tintaszín bogyóin át. Vöröslik, átalakul, és lebukik. A kert alatt aranyló rongyai, zöld és aranyszín, zenei hasonlat kellene… a vonósok meleg barnák, a fafúvósok vörös téglaszínt idéznek, a fuvola túl játékos, könnyed, a kalotaszegi hajnali, fájdalmas, eltakar. Billie Holiday éneke, talán, a lemenő nap szétkent aranya. A naplemente, gyertyafény, vagy fordítva, gyertyát gyújtottam, naplementét. Ez a diónyi fény volt tegnap az otthonom. A téglapadlós, stelázsis, rakott sparheltes, mosdópados otthonom. A lábasban hagyma pirult, zsír. Emlékezetemben hétfő volt. A konyhában nagymosás. Nagyteknőben, nagy párafelhővel, forrt a víz. Ez a fény volt tegnap a templomom. Vasárnap. Fonott kalács a két mákos vekni között. Tél volt kukorica főtt édesen, fazékban. Nagy havak idején meggy dunszt, bögrében. Anyám egykor fekete kendőben... halottak napja volt... a fal mellett viaszcsipke, gyertya égett... ez a diónyi fény volt emlékeim otthona... tegnapra elegendő... ma másmilyen naplemente kell, hogy emlékeink ki ne aludjanak.
