Jókora fönntartással fogadtam az ötletet, hogy az idén a gyerekek számára szervezik meg a Fölszállott a páva televíziós vetélkedőt. Arra gondoltam, hogy „gyerekes szintre” helyezik majd az elvárásokat. Most pedig, amikor már nézhetjük a produkciókat, szokásomtól eltérően csodálattal bámulom a televíziót, mert a gyerekek előadásai olyan színvonalat mutatnak, amelyekért érdemes a készülék elé ülni. Hihetetlen, hogy a hat-hétéves táncpáros – miközben a róluk szóló kisfilmen még a homokban játszanak – milyen fegyelmezett tudással lép színpadra. Nem gügyögő-gagyogó a gyerekek zenéje, éneke, tánca, hanem komoly hozzáállást tükröző, olykor bámulatos produkció.
Föllelkesülhet az ember azon is, hogy a gyakran veszettnek hitt népi-nemzeti kultúránkat mennyi gyerek őrzi: két és félezernyien jelentkeztek a Kárpát-medencéből a vetélkedőre, s kétharmaduk részt vett a válogatón, a legjobbak pedig a tévés színpadra léphettek. Ők már – nem mellékes hozadékként – kiskorukban megtapasztalhatják, hogy a magyarság nem azonos az anyaországgal.
A néző pedig a röpke kisfilmek által beutazhatja a Kárpát-medencét is, esetleg emlékeket idézhet, elképzelve például, hogy miként válaszolnának a fenyvesek a messzi Kosteleken, ha a tavalyi közönségdíjas Vaszi Levente tanítványa énekelni kezdene a havasoknak.
