Egy jó ismerősöm mondta nekem egy interjú során, hogy a zenébe fektetni olyan, mint egy feneketlen kutat feltölteni földdel.
Igaza van. Komolyabban 12 éve foglalkozom zenével, azóta pedig még egyszer sem vettem a bátorságot, hogy összeszámoljam, mennyit költöttem erre. Már csak a hangszerek rengeteg pénzbe kerülnek, a felszerelés többi részét pedig már félek megemlíteni.
Egy hónapja költöttem el az összekuporgatott pénzemet egy basszusgitár-erősítőre. Ezekről elég csak annyit tudni, hogy hatalmasak, nehezek, és könnyűszerrel összetörik az ablaküveget, ha a „művész úr” a szocialista panel harmadik emeletén megfeledkezik magáról. Az egész felszerelés 91 kilót nyom. Szállítani sem lehet olyan könnyen, lévén hogy 160 centi magas. Mondják is az öregek, hogy nem volt olyan jó befektetés, hiszen egy fellépésért jobbára 2000–3000 ezer dinárt kereshet meg manapság az egyszerű muzsikus.
De megérte. Valamiért lelkesednie kell az embernek, mert ha a közéleti történésekben keresné a boldogságát, előbb hülyülne meg tőlük, mint hogy a János vitéz végére érjen.
