A magyar népi kalendárium karácsony havának nevezi decembert, de mondták télelő havának és álom havának is. December a latin őskalendáriumban a 10. hónap volt, a neve is azt jelenti: tizedik. Ez a hónap a pihenés, a megbékélés és a jó hangulat jegyében telt el, az emberek a családi tűzhely köré húzódtak. Jankovics Marcell Jelkép kalendáriumában azt is leírja, mivelhogy decemberre minden jelentősebb paraszti munka befejeződött, a falusi nép méltóképpen köszönthette égi gazdáját.
Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejüknek jelentős részét fonással töltötték. Az egyházi és népi ünnepeken, jeles napokon, Borbála és Luca napján, valamint karácsonykor tilos volt fonni. A fonóban beszélgettek, énekeltek, így jobban ment a munka, és ez volt a társas összejöveteleknek, a népköltészet megszólaltatásának, a népdaléneklésnek egyik fő alkalma.
Ilyentájt szokták a lányok találgatni, hogy ki lesz a férjük. András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük. Hasonló jósló szokások fűződtek Katalin, Borbála és Luca napjához is.
December eleje inkább a csöndes készülődés ideje volt. A duhajabb szokások karácsony utánra jellemzőek. Ilyen volt például a betlehemezés és a Paradicsomi játék, a regölés, a hejegetés, és a magyar nyelvterületen igen elterjedt két névnap – István és János – megünneplése.
Jó alkalmak voltak ezek a baráti beszélgetésekre, családi együttlétekre és a terített asztal melletti szórakozásra. Talán nekünk is megfelelő lenne...
