Az éjjel szolgálat közben megsántult egy angyal. Szerencse, hogy szárnyon jár, különben a sarokból nézhetné a karácsonyt. Vajon meggyógyul-e? Bizonyára. Bár az angyalok nem reménykednek, az angyalok nem álmodoznak, talán nem is alszanak. Egy vidéki harangozó szerint az angyalok nem is szeretnek. Talán ez az oka annak, hogy ők bánatukban soha sem isznak gyufát, és nem is vetik magukat a mélybe. Azok az angyalok, akiket én ismertem, azok emberként sokszor nem a földön jártak, és néha a nyomukat sem láttam. Ők bennem lépegettek. Talán jóságos árnyakként finom havon jártak. Szerény életükkel vigasztaltak. Halkan szóltak. Kelt kalácsot sütöttek, krumplilevest főztek, mézeskalácsba szegfűszeget mozsárban törtek. Szombatonként krumplipaprikást készítettek, és a mákos kalácsból a mazsolát és a reszelt almát ki nem felejtették. Angyalként egyszerű emberek voltak. Hajnalban keltek, és titkon mindig hazavártak. Angyal emberként nagyobbat nem alkothat: úgy szerettek, hogy én azt nem is láttam. Így épült általuk bennem a saját világom. Rozmaring, zsíros kenyér, hagyma és fahéj. Ilyenkor az ablakok alatt, kiket rosszul szerettünk, elhagyott angyalaink járnak. De viszontlátni ne menj utánuk! Befelé lépegess! Lábuk nyomát magadban találod.
