BACH
Minden rendben van.
MOZART
minden rendbejön
(Fodor Ákos)
Talán ezért választom Bach muzsikáját, ezért öltöm magamra a véglegesnek érzett forma és rend által azt a gyermeki örömet, melyet a nagy oltalmazó orgonazene alatt érzek. Hatalmas kölcsönruha ez. Benne egy kicsit olyan leszek, mint az öltözék, szétáradó, óarany és mély lila, tisztán emelkedő vagy mélyen visszakanyarodó, olyan leszek, mint amilyennek sokan láttak, pedig soha sem. Ebben az oltalmazó jelmezben, hiszen farsang van, beköltözök az orgona mögé, jobb kezemmel a karfába kapaszkodva egyenletesen emelkedek és ereszkedek a fújtató pedáljával. Végtelen hullámzás ez, melyben nem tudni, ki fújtat és kit visz a pedál le, majd föl. A monoton ismétlés fölött ott terebélyesedik az a hangvilág, melynek a karzat, a lépcsőfeljáró ajtaja, a hátsó kis ablak galambszaros párkánya és a templomhajó tömjénfüstben úszó teste, de még az aranyozott csillár sem szabhat határt. Az orgonamuzsika nagyobb, mint Isten háza, Bach zenéje Isten alkotása, csupán a határt nehéz megtalálni az Isten és az isteni között. Ne is fáradjunk ezen! Ha tehetjük, álljunk be egy ébenszínűre öregedett orgona mögé, és fújtassunk, amíg lelkünk le nem veti hétköznapi szürke köpenyét, és fel nem ölti Bach túlvilági orgonamuzsikáját. Érezni fogjuk az időtlenséget, és sírhatnékunk támad.
