A hétköznapi embernek szinte fogalma sincs arról, hogy mi mindenre jó az Európai Unió. A hazai megszokásoktól merőben eltérő intézkedések sorozatát indokolni lehet azzal, hogy ez azért történik, mert kötelező az összehangolás EU előírásaival.
Legújabb példa erre a napokban a T. Ház elé kerülő törvény, amely szabályozza a szeszesitalok reklámozásának feltételeit. Ha elfogadják a törvényt, a 20 százaléknál alacsonyabb alkoholtartalmú italokat az elektronikus médiában csak 18 óra, az ennél erősebb itókákat pedig 23 óra után lehet műsorra tűzni, de legkésőbb reggel hatig lehet sugározni.
Ezzel szemben az írott sajtóban a reklámok szinte korlátozás nélkül megjelenhetnek. Kivéve a gyerekeknek és a kiskorúaknak készülő újságokat.
Ha jól átgondoljuk a fentieket, talán nem oktalan a kérdés, hogy akkor lényegében kiket akarnak ivásra csábítani az italgyárak? A hagyományos életmódot folytató polgárok ugyanis este tizenegy után – elvileg – már rég ágyban vannak, s ha egyébként szerencsések és van munkahelyük, igyekeznek kipihenni magukat a másnapi munkakezdésre.
Az italbarátok, akik „vevői” lehetnek a hirdetéseknek, tizenegy után már régen „félkeréken” vannak, és valamelyik dühöngő bárpultját támasztják. Másrészt, ők azért sem lehetnek célközönség, mert aligha engedhetik meg maguknak a méregdrága, de finom italokat. A mindennapi pálinkájukat idejében beszerzik valamelyik bögrecsárdában, a sört és bort pedig megveszik a nap huszonnégy órájában nyitva tartó boltokban.
Akkor meg minek a korlátozó törvény?
