Lustul a Nap, megelőzi már a hajnali harangszó; fény híján lustul az ember is, s midőn kikászálódik ágyából, hogy kávéjával a reggelt köszöntő udvarra térjen, a gyér napsugarak visszatérítik: pulóverért matat a szekrényben. Ablakot nyit, pedig nemrégen még ilyentájt csukta be, szőlőt szemez a fürtökről a kertben, a feketéket, a többi még savanykás, bár karnyújtásnyira van már a szüret. A darazsak még valahol a cserép alatt dermednek fészkükben. Dió pottyan a fáról, érik szórványosan, barna levelek lebbennek, pedig még a szilva sem hullott le teljesen. A pirosló szeder maradéka talán meg sem érik. Madár sehol, vagy csak némák, nincs már miért dalolászniuk. Pedig jó volna még fecskét látni búcsúzóul az idén. Macska sétál kelletlenül a napos oldalon, meg-megáll s körülnéz céltalannak tűnő sétáján. Távolabb, a házak udvarán át jól láthatóan kukoricaszedő kombájn áll zúgva munkába a reggeli harmatban, szecskát szórva a simára tarolt földre. Az utcán kutya követi gazdáját, az előbbi üdén fürge, rajta nem látszanak az éjszaka bódító nyomai. Szembe velük aprócska gyerekek bicikliznek anyukák védő kíséretében az óvodába, s a látványra feleszmél a nézelődő: itt a szeptember. S mindent megért, amit a fentiekben leírt. Nem ősz ez még, de jelzi, hogy közeli úton jár errefelé.
