Ma van az ősz nemzetközi napja. Úgy látszik, tudja ezt a mérsékelt égöv ezen évszaka is, mert idejében megérkezett. Bizonyára igyekezett, mert nyomában lohol a tél, két nappal ezelőtt Szlovéniában már havazott. Fiatalkoromban szerettem az őszt, nem zavart a hűvösödő idő, az eső, a latyak, valahogy lelkileg megnyugtató évszakként éltem meg.
Most bizony fanyalgok. Csukott cipőt kell húzni, zoknit, hosszú nadrágot, átmeneti kabátot kell ölteni. Lehangoló. Tavasszal átnézettem a mesterrel a légkondicionálót, mert a télen nem akart melegíteni. A szerelő megbütykölte, majd mondta, amikor szükség lesz rá, majd fűt. Még nem próbáltam ki, nem is izgulok különösebben miatta, mert idejében bekészítettem a tűzifát, még drágulása előtt, és a rendelést követően két órára kiszállították, nem úgy, mint manapság, amikor akár heteket kell rá várni.
Kertünkben a csüngő petúniák örülnek egyedül az évszakváltásnak. Késő tavasszal vásároltam őket, a virágkertész biztosított, hogy kiválóan tűrik a forróságot. Kiakasztottam a növényeket a teraszra, amit annyira nem is ér a nap, de föladták a küzdelmet a hőmérséklettel szemben. Leakasztottam őket, egyik valóban elpusztult, a többit a terasz köré raktam a földre. Őszintén szólva, addig kegyelmeztem volna nekik, amíg virágoznak. Ott viszont föléledtek és néhány válságperiódust leszámítva szorgalmasan virágoztak. Augusztusban két hétig rájuk se nézett senki, nemhogy levéltrágyát és vasport nem kaptak, vizet se. Kitartottak, most a hőmérséklet csökkenése és a csapadék élteti őket. Még fiatalok, szeretik az őszt. Nem úgy, mint a gondozójuk, ha annak nevezhetem magam.
