Gulyás József összegyűjtött verseinek következő kiadványa készül, a költő kései költeményei kapnak majd benne helyet. A szöveggondozói munka során gyakran bukkanok olyan kifejezésekre, amelyeket leginkább odahaza, faluhelyen hallok, mi több, olyan is akad, amit gyerekkoromban hallottam utoljára az utcabéli idős emberektől. Egy tájról valók vagyunk Gulyás Józseffel, így nem is csoda, hogy az általunk használt szókészlet hasonló, s a verseiben megjelenő képek sokszor az otthonosság érzete miatt ismerősek számomra. Egyik versében például kannatetővel szaggatott krumplis pogácsát említ. Előhívta ezzel emlékeimből a gyerekkori reggelek hangulatát, amikor nagyanyám a gyúródeszkán elnyújtott krumplis tésztából a háromliteres, zománcos bádogkannánk füles tetejével szaggatta ki a pogácsát, majd kisütötte, s a család apraja-nagyja boldogan lakmározott az egyszerű, ízletes ételből. Hogy miért kannatetővel szaggatta a pogácsát nagyanyám? Nyilván „kézre állt” az eszköz, nem kellett költeni külön szaggatóra. Sohasem jártam utána, hogy ez a „módszer” másnak is eszébe juthatott-e, vagy kizárólag a nagyim ötlete volt, a Gulyás-versből azonban kiderül, hogy valószínűleg tájjellegű „módszert” alkalmazott a nagyanyám.
