Jó dolog a kíváncsiság, csak nem mindig étvágygerjesztő az általa megszerzett ismeret. Az egyik élelmiszermérnöktől megkérdezték, hogy milyen húsféleségeket nem vásárol. Kissé vonakodva elmondta, hogy darált, pépes konzerveket, hasonló szalámikat. Hogy miért? Mert ő jól tudja, hogy mi kerül a dobozokba vagy a műbélbe. Miként mondani szokás: a vágóhídon csak a disznó sikítását nem adják el. (Humánus disznóölés esetén ez nincs is.) Hajdanán például a csókai vágóhídon egész részleget befalaztak olyankor, amikor amerikai ellenőrök érkeztek megtekinteni, hogy miként készül az oda irányuló exportáru. Pedig akkoriban még az itthoni májpástétom sem volt megvetendő, mert érződött rajta a máj íze, nemcsak a sóé. Igaz, Amerikába sonkát szállítottak.
Együnk esetleg halat? Állítólag a folyók deltájában jól hízik a hal, mert oda mindenfélét összehord a víz, válogathat a szennyben. Újabban pedig már az óceánokban tenyészőkben sem bízhatunk meg, mert a felaprózódó műanyagok mikro szemcséit nagy előszeretettel fogyasztják (évi több millió tonna műanyag kerül az óceánokba), ami akkor sem hasznos, ha beépül a sejtekbe, még kevésbé, ha más, mérgező(bb) anyagok tapadnak rá.
Világos: ha minden élelemről mindent tudnánk, könnyen éhen halnánk. Alighanem kevesebbet kell informálódni. Vagy legjobb lesz disznóvágásra készülődni.
