Bevásárlás terén rendkívül nagy tapasztalatom van. Még véletlenül sem állítanám, hogy sok másnak nincs, csak azt nem tudom, hogyan szerezték. Engem például, még egészen kis koromtól, a II. világháború előtt Belgrádban kereskedőinasként dolgozott apám tanított a piacon és boltban leskelődő veszélyekre. Megtetszett, hogy titkok birtokába jutottam, és idővel, sok eladó bánatára, a tudást kamatoztatni is tudtam. Azt is tapasztaltam, hogy sokan kimondottan naivan viszonyulnak a bevásárláshoz, egyesek pedig saját kárukon sem tanulnak. Mintha a homlokukon írná: ezt a vevőt könnyű becsapni. Azt is láthattam, hogy a számla vélt pontatlansága miatt a férfiak gyakrabban reklamálnak, a nők pedig a magyarázkodás változatosságával sokkal több esetben könyörögnek az előttük sorban állóknak, hogy engedjék őket előre. Ilyen esetekben a férfiak többsége kimondottan előzékeny, a nők zöme viszont kemény szívű. A napokban magam elé engedtem egy asszonyt, aki egyetlen joghurtot vett, és állítólag a peremvárosi buszra sietett. Az előttem álló, teli kocsival várakozó hölgy kíméletlenül, gorombán utasította vissza. Szerencséjére a pénztáros is meghallotta, és odaszólt:
– Majd én mondom meg, hogy soron kívül lehet-e vagy sem. Jöjjön csak előre!
