EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől két-három óra járásnyira fekszik. Egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagyhatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok, késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az Írásokban őróla szól.
…Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük.
Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust.
A két emmauszi tanítvány mindenről tudott, ami Jézussal történt csütörtök estétől vasárnap délelőttig. Tudtak az üres sírról is. Tamás apostol is tudott mindenről első kézből. Ennek ellenére az események hatására összeomlott bennük minden reménység, nem látták azt, hogy hogyan tovább. Mi hiányzott még nekik vagy belőlük?
„Mi pedig azt reméltük – mondják Jézusnak az Emmauszba vezető úton beszélgetve –, hogy Ő váltja meg Izraelt.” Ezzel szemben azt látták, hogy a gonoszok győztek Jézus felett. Tamás apostol is valószínűleg valamilyen intézkedést várt Jézustól, de nem történt semmi. A többiek is azt várták, hogy Jézus fel fog lépni a feltámadás erejével. A mennybemenetelkor is azt kérdezték: „Uram, most állítod helyre Izrael országát?” (Apcsel 1, 6)
Mindez mögött az a téves, kettős szemlélet van, hogy Jézus a jóknak birodalmat alapít, a gonoszokat meg elveszíti. Ez a szemlélet nagyon mélyen benne volt az akkori emberekben. Jézust állandóan ezzel zaklatták akkor is, amikor tanított. Ő viszont elég világosan beszélt valami másról, de nem nagyon értették meg. „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent, irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mt 9, 12–13) Ez többször is és különböző összefüggésekben is szerepel az evangéliumokban.
Gondolom, ha rejtetten is, mert nem merjük sokszor nyíltan beismerni még magunknak sem, de mi is úgy gondolkodunk, mint ahogy Jézus korában gondolkodtak az emberek. Fontoljuk meg, hogy mit imádkozunk az apostoli hitvallásban: „Kinzaték Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra.” Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy Jézus a kínszenvedése és kereszthalála által leszállt az emberi szenvedés, megaláztatás és gonoszság poklának a legmélyére. Szerintem ez azt is jelenti, hogy leereszkedett az alvilág mélységébe, és Ádámtól máig és a világ végéig megváltott minden embert kivétel nélkül. Jézus által van lehetősége minden embernek a bűnbocsánatra és az örök üdvösségre.
Ez így kimondva még eléggé el is fogadható. Már sokkal nehezebb, ha arra gondolunk, hogy Jézus szerette Júdást, aki elárulta, szerette Kajafást, aki hatalomvágyból, féltékenységből juttatta halálra. Jézus szerette Pilátust, aki gyávaságból halálra ítélte, bár többször is kimondta, hogy semmi vétket sem talál benne. Életét adta azokért a katonákért, akik kegyetlenül megostorozták, akik töviskoronával fején csúfot űztek belőle, akik keresztre feszítették. Vagy a tömeg, aki azt üvöltötte Pilátusnál, hogy keresztre vele, azért térhetett meg pünkösdkor, a Lélek kiáradása által, Péter szavaira, mert értük is nagy szeretettel életét adta Jézus a kereszten. Ha erre gondolunk, akkor már összetettebb ez a „mindenkiért adta Jézus az életét”.
Van ennek a gondolatmenetnek egy még sokkal nehezebb vonatkozása is. Amikor dühösek vagyunk valakire, amikor gyaláznak, rágalmaznak bennünket, vagy amikor megkárosít minket a másik. Ha azokra gondolunk, akik mindenüket elveszítették a háborúban, mert valakik gyűlöletből vagy számításból háborút indítottak. Ha ezekre, a szemünkben elvetemült gonoszokra gondolunk, és kimondjuk magunkban, hogy őket is szereti Jézus, értük is meghalt a kereszten, velük is az a terve, hogy megtérjenek és eljussanak a dicsőséges örök életre, akkor már nagyon nagy súlya van annak a kijelentésnek, hogy Jézus minden emberért feláldozta magát, és általa minden ember eljuthat az örök dicsőségre.
Gondoljunk Saulra! Ő, ha szabad így mondani, a vezére volt azoknak, akik István diakónust megkövezték, az ő lábához tették le a hóhérok a ruháikat. István azonban még haldokolva is értük imádkozott. „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” (ApCsel 7, 50) Saulból ennek az imának erejéből lett a nagyon lelkes és buzgó apostola Jézus Krisztusnak. Ha képesek vagyunk azokért imádkozni, akik nekünk nagyon gonoszaknak tűnnek, nagyon sokat tudunk Isten akarata szerint jobbítani a világon. Ezáltal tudunk csatlakozni Jézushoz, aki a kereszten is így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23, 34) Nagyon sok kegyelem jut nekünk, ha Jézushoz hasonlóan mi is tudunk így imádkozni.
Jézus azt parancsolta, hogy mi is úgy gondolkodjunk, úgy viszonyuljunk az emberekhez, ahogy ezt Ő tette és teszi ma is. Ennek fényében javaslom, hogy mindenki olvassa el lassú, elmélkedő léptekkel a következőket: Mt 5, 9–12; 5, 43–48; Jn 13, 33–35. Nagyon nagy hatással lehet ez a lelki békénkre és egyensúlyunkra.
