Állampolgárként Milosavljević ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, mint bárki más, így páciensként más vélemény kikérésére is joga van. Ő ezt úgy valósította meg, hogy belgrádi kezelőorvosa mellett egy müncheni klinika szakorvosaival is konzultált. Nem ártatlan dologról van szó, a gerinc idegszála kihalás előtt volt, aminek következtében lebénulhatott volna a beteg egyik lába. Milosavljević orvosának szavai szerint az adott diagnózissal azon a belgrádi klinikán, ahol ő dolgozik, évente több száz műtétet hajtanak végre, csakhogy szerényebb technikai feltételek között, mint Münchenben. A német klinikán olyan technikát alkalmaztak, amely lehetővé tette, hogy nagyon apró nyíláson közelítsék meg a gerincet, így a gerinc egészséges része sértetlen maradt. Az efféle eljárás kisebb kockázattal jár, emellett a beteg sokkal gyorsabban felépül.
Amikor saját vagy szerettei egészségéről és életéről van szó, nyilván mindenki a lehető legjobbat szeretné, ezért emberileg nem lehet és nem is szabad elítélni Tomica Milosavljevićet: azt tette, amit hasonló helyzetben bárki más is megtenne, ha lenne rá módja. Valószínűleg ez a gondolatmenet vezérelte Heti körkérdésünk szavazóinak egynegyedét, akik a Helyesli-e Ön, hogy az egészségügyi miniszter egy németországi klinikán műttette meg a gerincét? kérdésre igennel válaszoltak. Nincs ezzel semmi baj, amíg Tomica Milosavljević állampolgárról beszélünk, a gond ott kezdődik, hogy az illető történetesen egészségügyi miniszter is.
A köztisztségviselői szerepet betöltő egyén sohasem kerülheti el a közvélemény lehetséges reagálását cselekedetére, még ha az bizonyos értelemben az intim szférába is tartozik. Egy közszereplő magatartása mindig valamiféle üzenetet hordoz magában, ezért az illetőnek mindig tisztában kell lennie azzal, hogy a közvélemény egyetlen mozdulatát sem fogja önmagában értékelni, hanem csakis az általa betöltött tisztséggel egyetemben. Ilyen értelemben Tomica Milosavljević döntése, hogy egészségügyi miniszterként külföldön műtteti meg magát, egyenesen katasztrofális, mert magába foglalja azt az üzenetet, hogy még egészségügyünk első embere sem bízik meg a szerb egészségügyi rendszer hatékonyságában.
A Milosavljević személyét ért támadások elhárítására a miniszternek és legközelebbi munkatársainak az volt a legfőbb érve, hogy a müncheni műtét semmibe sem került a szerb adófizető polgároknak, ugyanis a miniszter családja fedezte a kezelés költségeit. Még szép! De hasonló helyzetben vajon mit tegyen az a szerbiai átlagpolgár, akinek anyagi helyzete nem engedi meg, hogy Münchenben, vagy akár egy hazai magánklinikán gyógyíttassa magát?! Ővele mit kezd a szerb egészségügyi rendszer – miniszterével az élén?
Habár nem árulta el a műtét árát, Milosavljević azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az „nem volt nagyon drága”, amivel tulajdonképpen port hintet az emberek szemébe, mert a „nem nagyon drága” megfogalmazás csak valamihez való viszonyításban nyeri el jelentőségét. Mihez viszonyítva nem drága: egy másik műtéthez, a miniszteri fizetéshez vagy a szerbiai átlagbérhez?
Az elmondottakon kívül a miniszternek volt egy kissé ízléstelennek és cinikusnak ható érve is döntése igazolására, azt mondta, hogy ily módon gyorsabban felépül, aminek köszönhetően előbb visszatérhet a munkahelyére, hiszen még nagyon sok feladat vár rá. Nyilvánvaló, hogy sok az elvégzendő feladat az egészségügyben, de nem biztos, hogy mindenáron éppen neki kellene azokat elvégeznie. Ugyanis jogi előírások mellett léteznek erkölcsi normák is, amelyek valamiféle felelősségtudatot kellene, hogy diktáljanak a közszereplőknek, az egészségügyi miniszternek például azt, hogy amivel ő rendelkezik, azt biztosítsa a pácienseknek is.
Nem az a baj, hogy a miniszter két lehetőség közül a jobbat választotta magának, az a baj, hogy a szerbiai páciens számára az a lehetőség nem elérhető, amiért posztjából kifolyólag elsősorban leginkább az egészségügyi miniszter felelős. Ha létezne erkölcs és gerincesség a szerb politikai életben, Tomica Milosavljević lemondana. Ehelyett ő már két hete fáradhatatlanul azt szajkózza, hogy nem mond le. De ha már ő nem akar lemondani, talán leválthatná őt a kormány, az a kormány, amely több mint egy hónapja halogatja annak az engedélynek az elfogadását, amely lehetővé tenné szívműtétek lebonyolítását Isztambulban szerbiai páciensek számára.
A Köztársasági Egészségbiztosítási Intézet kész kifizetni az isztambuli műtét költségeit azoknak a pácienseknek, akik a három szerbiai szívsebészeti központban már több mint hat hónapja (egyesek két éve) várakoznak az adott beavatkozásra. A szerb szívsebészet – és egészségügyi rendszer – állapotáról mi sem árulkodik jobban annál, hogy mintegy 4000 beteg vár a számára elengedhetetlenül fontos sebészeti beavatkozásra. A kormánynak mindössze beleegyezését kell adnia a törökországi műtétek lebonyolításába, de ezt több mint egy hónap alatt nem tudta megtenni, ami lesújtó, hiszen tudjuk: az emberi élet a legfőbb érték.
Valószínűleg mindezt figyelembe véve válaszolta internetes szavazóinknak valamivel több mint a fele, hogy nem helyesli a miniszter németországi műtétjét. Végezetül nem szabad figyelmen kívül hagyni szavazóink majdnem egyötödének véleményét sem, akik a feltett kérdésre azt a választ adták, hogy nem érdekli őket a téma. Csak remélni tudom, hogy ez a közömbösség csupán az adott kérdésre vonatkozik, mert mint Platóntól tudjuk: „a jó emberek közügyek iránti közönyének büntetése, hogy rossz emberek uralkodnak rajtuk.”
