Bólogató olajkút Tóthfalu határában (Fotó: Miskolci Magdolna)
Tóthfalusi „Juingként” mutatkozott be néhány éve egy olvasónk, a népszerű amerikai Dallas tévésorozat hősei, a texasi olajmágnás Ewing család vezetéknevét kölcsönözve. Azonnal hozzá is tette, hogy a tóthfalusi „Juingok” a tévébeli névrokonaikkal ellentétben egyáltalán nem élnek nagy lábon, sőt, sokkal inkább gondot, bosszúságot, anyagi kárt okoz nekik, hogy furatok vannak a termőföldjeiket.
Mostanában ismét olajfúró vagy -kutató tornyokat látni a velebitinek nevezett, holott inkább Tóthfalu és Orom, főként Völgyes határában fekvő mezőkön. A laikus azt hinné, újabb próbafúrásokat végeznek.
A helybeliek azonban pontosan tudják, hogy nem fúrótornyok meredeznek a határban, hiszen a kőolajkutató és -fúró tornyokat is jól ismerik, mert azok már 1962–1963 óta itt vannak. Hogy milyen eredménnyel dolgoztak, az korábban államtitoknak minősült, most viszont üzleti titok. Az ellenben nyilvános információ, hogy a legnagyobb kőolajmezők Vajdaságban Velebit, Nagykikinda, Mokrin, Majdány, Udvarnok és Ada környékén vannak, s hogy a hazai „termés” évente 1,1 millió tonna nafta, és hogy az 52 mező 139 lelőhelyének mintegy 800 furata van. Állítólag Tóthfalu környékén több mint száz.
– Mi is szeretnénk tudni, hogy milyen furatok vannak a környékünkön, a helyi közösségnek azonban semmilyen rálátása nincs a kőolaj-kitermelésre. Nyilvántartásunk sincs, hogy kinek a földjén van furat. Azt látjuk, hogy nem fúrótornyok jönnek most a határba, hanem az úgynevezett kis tornyok, amik a karbantartást, javítást végzik. Ezek kitisztítják a meglévő kutakat, hogy több nyersolajat tudjanak kitermelni – magyarázta Bata Ferenc, a tóthfalusi helyi közösség elnöke.
Szerinte eleinte tűrhető kárpótlást kaptak a földtulajdonosok, mostanában viszont egyre több gondot okoz, hogy ezek az úgynevezett remont-tornyok mindent letipornak. Amikor rossz az idő, úgy letapossák a nehéz gépek a talajt, hogy utána nem lehet megművelni. Erre már nincs méltó kártalanítás.
A helyi közösség folyamatosan igyekszik kiharcolni, hogy vagy a falu, vagy maguk az érintett földművesek közvetlenül részesüljenek a kőolaj kitermelése után fizetett járadékból, az úgynevezett nafta-rentából, de mind ez ideig nem sikerült elérnie.
Az érintett termelők sokszor már azzal is beérnék, ha a kitermelő, illetve karbantartó kissé rugalmasabban kezelné a munkabeosztást, vagy egyeztetne a gazdákkal, mielőtt megindulnak a masinák.
– Nem mondhatjuk, hogy nem térítik meg a károkat, most új kárfelmérő jött, és úgy tűnik, ő korrekt lesz. Kétféle módon egyeztek meg a termelőkkel annak idején, vagy kisajátították a furat területét és bejáratot, vagy bérleti díjat fizetnek érte minden évben. Aki nem tudja, mivel jár egy ilyen olajmezőn a gazdálkodás, azt hiszi, nagyon jó nekünk. Mert fogalma sincs, milyen gondokkal küszködünk. Valóban nagy területeket taposnak le, amikor a karbantartást végzik, és amit én a legjobban nehezményezek: nincs együttműködés a termelőkkel. Nekik megvan a remont sorrendje, attól nem térnek el, még akkor sem, ha érés előtt áll a búza, vagy legalább zölden le lehetne vágni a kukoricát. Szerintem mindig értesíteni kellene előre a termelőt, hogy rá fognak menni a földjére – vélekedik Fejős Zoltán tóthfalusi gazda.
Mint kiderült, a kártérítés csak az adott alkalommal elveszített termés mennyiségére vonatkozik, de azt már nem veszik figyelembe, hogy talán évek múltán se lehet termelni a letaposott területen. Annyival javult a helyzet, hogy már nem maradnak hatalmas gödrök a karbantartók után, mert van egy talajsimító gépük is. Kistraktorral azonban még mindig nem lehet elmenni utánuk.
Az érintett földművesek szerint szép dolog, hogy a kőolajipari vállalat sok mindent szponzorál a községben, de úgy érzik, hogy rájuk, a közösségükre, a környezetükre is ráférne a támogatás. Jó dolog, amikor épül-szépül valami a kőolajjáradékból, de attól még az ő földjeikről nem illan el a kiloccsanó nyersolaj.
Tisztában vannak vele, hogy nem egyszerű, de azt várnák, hogy a kitermelő folyamatosan kommunikáljon velük. Állítólag valakinek sikerült már elérnie, hogy halasztást kapjon, és addig vártak a karbantartók a munkakezdéssel, amíg a gazda learatta a termést. Egy kis rugalmassággal sok bosszúságtól, anyagi kártól kímélhetnék meg őket. Tudják, persze, hogy a kapcsolattartás bonyolult lenne, hiszen egy-egy furatig néha három gazda földjén taposnak a nagy gépek. De így meg nekik nagyon rossz, hogy fogalmuk sincs, mit vessenek a furat körüli földbe, abban a reményben, hogy majd be is takaríthatják róla a termést.
Fejős Zoltán szerint a kitermelőnek hatékonyabb együttműködést kellene kialakítania az érintett gazdákkal, például a helyi közösségen keresztül. Akkor talán enyhülnének az olajmezők tulajdonosainak gondjai.
Furcsa dolog ez: míg másutt a gazdagság megalapozója, itt hátrányt okoz az olajkút. Akinek több van, annak kevesebbet ér a földje – a furatok ugyanis elértéktelenítik az itteni termőföldeket.
Szerbia 173 millió tonna kőolajon hever! – kürtölték szét a szenzációs hírt a médiumok. Hogy ebből mennyin hevernek a tóhtfalusi „Juingok” parcellái, azt nem tudni. Az viszont sajnálatos tény, hogy nekik az olajkutak árnyékos oldalán egészen másféle gondokkal kell szembenézniük, mint Dallas-beli intrikus névrokonaiknak.
