Az elfelejtett zászlóalj nyomában

Néhány évvel ezelőtt jelent meg az interneten s az olvasók körében gyorsan népszerűvé vált Bálint Csaba topolyai származású, Budapesten élő és dolgozó újságíró Serbia Insajd elnevezésű hír-blogja, amelyben az egykori Jugoszláviával, illetve a tagköztársaságaiból kialakult utódállamokkal kapcsolatban olvashatunk bejegyzéseket, híranyagokat, elemzéseket, illetve nézhetünk meg videókat.

A HVG szerkesztőségétől a 2008-as év hírbloggere címet kiérdemlő Csaba internetes oldalán a közelmúltban megemlékezett a második világháborúban tevékenykedő és vajdasági magyarokból álló Petőfi-brigádról is. A http://srbija.blog.hu/2010/11/03/az_elfelejtett_zaszloalj internetes cím alatt megtalálható bejegyzésből kiderült, hogy Csaba barátaival és kollégáival együtt filmet szándékozik készíteni az „elfelejtett zászlóalj” történetéből:

– Régi vágyam, hogy a Petőfi-brigád történetét megfilmesítsem. A nagyapám is részt vett a harcokban, kisgyerekként láttam az emlékplakettjeit, mindig foglalkoztatott fiúként az egész háborúsdi. Persze gyerekként másképp képzeltem az egészet. Romantikusnak találtam a meglehetősen tragikus történetet. Később, felnőttként értettem meg, hogy mi is történt valójában, és mennyire kevés a romantikus epizód a sztoriban – kezdett el mesélni Csaba a készülő alkotásról, majd folytatta: – A szegedi egyetemen ismertem meg azokat az embereket, akikkel végül is nekivágtunk. Imre Balázs nagyszülei a partizánok elől menekültek el Bácskából, ezért ő is sok történetet hallott már a brigádról is, a bosszúról is. Személyes kötődése miatt nagyon érdekelte ez a korszak. Fekete Zsuzsa is csatlakozott hozzánk az évfolyamunkról, és egy kölcsönzött kamerával nekiláttunk az elképzelésünk megvalósításának.

– A topolyai mezőgazdasági középiskola egykori igazgatónője azon fáradozott, hogy emléktáblát állítson a brigád tagjainak a tiszteletére. Mivel ő ehhez már sok nevet és címet összegyűjtött, az ő listái alapján indultunk el házról házra. A katonai alakulat még életben maradt tagjai közül senki sem húzódzkodott attól, hogy a háborúban történtekről beszéljen. A riportalanyok szívesen meséltek az általuk átélt dolgokról. Az egyik ilyen interjút követően az egyikük felesége meg is jegyezte, hogy még sosem hallotta férjét ilyen sokat beszélni a brigádról. Egyébként azok alapján, amit hallottunk, nagyon kicsi a keresztmetszete a valóságnak és a hivatalos verzióknak. Talán szerencsésebb úgy fogalmazni, hogy az a kép, amelyet a brigádról kialakítani igyekeztek, csak nagyon kis szelete a sztorinak, a történet maga jócskán kilóg alóla. Volt abban hősiesség, bátorság, előretörés és hit is, de kevesen említik az éhezést, a menetelést, a tetveket, a gyenge fegyvereket és az óriási áldozatot, amit ezek az emberek hoztak.

Három évvel ezelőtt kezdtétek el a forgatást, ez idő alatt mennyi anyagot sikerült elkészíteni s miképpen szándékozzátok ezt feldolgozni?

– Féltucat túlélővel beszéltünk, az ő történeteikből áll majd össze a film a terveink szerint. A szálak, mivel a brigád nem volt egy óriási alakulat, többször összefutnak, ezért nagyszerű filmet lehet köréjük kerekíteni. Még 2007-ben rögzítettük a történeteket, azonban amikor elkezdtük volna filmmé gyúrni a nyersanyagot és tervezgetni a következő lépést, a csapatunk szétszéledt. Mindhárman más-más helyen, más városban, más munkarendben kezdtünk el dolgozni, de azzal nyugtattuk magunkat, hogy a legalább a lényeg megvan, de ez legfeljebb egy könyvtár polcára elegendő, és ebből az állapotból billentjük ki most a projektet. A kazettákat egyébként a munka végeztével könyvtáraknak ajánljuk fel. Bizonyára akad majd, akit érdekel néhány vágatlan fejezet a vajdasági magyarság történetéből, és szerintem remek szakdolgozatot is lehet írni a téma kapcsán.

Egyébként ez idáig mintegy tíz órányi felvételt készítettünk, de megszereztük egy napló másolatát s van néhány fényképünk is. Ugyanakkor egy bakelit lemezre is rábukkantunk, amelyen a Petőfi-brigád emlékkórus énekel. Ugyanakkor még több fotó, visszaemlékezés és eredeti dokumentum kellene, s talán még egy interjúra is szükség lenne. Talán nem ártana a csaták helyszíneit is megnézni. Ezek viszont nem szaladnak el, s ezt követően a forgatókönyvírás is elkezdődhet.

Mindenekelőtt pénzt kell szereznünk ahhoz, hogy révbe érjen a film. Jelenleg ennek a lehetőségeit is kutatjuk. A több éves szünet alatt mindannyian gondolkodtunk a megvalósításon. Bár nem mindenben értünk egyet, abban igen, hogy nem akarunk unalmas filmet csinálni.

A blogbejegyzésben megemlítetted, hogy önköltségen kezdtetek el forgatni. Támogatásokban nem gondolkodtok?

– Ez lenne a következő lépés. Azért kezdtük el saját pénzen a forgatást, mivel nem akartunk a „papírokkal pepecselni”, és persze a tettvágy is hajtott minket. Ez persze rokonszenves hozzáállás, de nem túl okos. Most megpróbálunk olyan forrásokat találni, amelyekből elkészülhet a film. Bízom benne, hogy nem lesz nehéz, hiszen tudtommal ez lenne az első eset, hogy dokumentumfilm készül a Petőfi-brigádról. Ha sikerül egy izgalmas filmet készíteni, nagyon sokan megismerhetik a magyarság történetének egy apró, de annál érdekesebb szeletét. Természetesen nemcsak pénzügyi segítségre hajtunk, hanem bármilyen más támogatást is elfogadnunk. A blogbejegyzéshez érkezett hozzászólásokban is elhangoztak nevek, kaptunk telefonszámokat, ezek is sokat lendíthetnek előre az ügyön.