Bojan Kostreš, a Tartományi Képviselőház elnöke a nagybecskereki Šinvoz és a smederevói Želvoz vasúti kocsik felújításával és javításával foglalkozó vállalatok szakszervezeti képviselőjének és kisrészvényeseinek kérésére sajtótájékoztatót tartott tegnap a Tartományi Képviselőházban arról, hogy milyen veszélyes méreteket öltött Vajdaság-szerte a privatizált vállalatok tönkretétele, valamint arról, miféle visszaélések történtek a magánosítás során...
Kostreš a legnagyobb gondnak azt látja, hogy magánosításkor a dolgozók jogai feledésbe merülnek, nincs megfelelő szociális program, és a foglalkoztatottaknak, valamint azok családjainak az egzisztenciális kérdésével senki sem foglalkozik. Persze az ország fejlődése szempontjából szükség van a magánosításra, de annak leple alatt nem szabad koldusbotra juttatni embereket, és sorra tönkretenni a cégeket. Mindez nem történhetne meg, ha a törvényeket betartva hajtanák végre a vállalatok privatizálását, de sajnos a gyakorlat másról tanúskodik. Több alkalommal fordultak a nagybecskereki Šinvoz ügyében a Privatizációs Ügynökséghez, de csak a hetedik kérésük talált valamelyest meghallgatásra.
Radoslav Rašanin, a Šinvoz magánosított vállalat kisrészvényeseinek az elnöke mondandóját azzal kezdte, hogy magánosítása után csődbe juttatták a Šinvozt, a Želvozt pedig 1 150 000 euróért adták el, amit követően ott is hasonló folyamat indult el. A vasúton belüli magánosítás ötlete Velimir Ilić minisztertől származik, aki annak idején azt mondta, hogy ezzel fogja a vasúti kocsik gyártásával foglalkozó cégeket felvirágoztatni. Nos, nem ez lett a vége, hanem az, hogy teljesen tönkretette őket. A beszámoló szerint a magánosítás után megkötött szerződésben az állt, hogy 1000 vasúti kocsi felújítását végzik majd el a Šinvoznál; nos, az utóbbi három évben mindössze 435 vasúti kocsit javítottak meg a szerbiai vasúti vállalatnak, s amikor elkészültek a munkálattal, kiderült, hogy a megrendelő nem tud fizetni. Pénz helyett 1000 régi és használt vasúti kocsit kaptak, amelyeket csak ócskavasként lehetett volna értékesíteni, ők legalábbis ebben a hiszemben éltek. Az ócskavasért 8 dinárt fizetnek kilónként, tehát a részükre folyósított 1000 vasúti kocsiért legfeljebb 1500 eurót kaphattak volna. A látszat ez is volt valójában, de az időközben privatizált Šinvoz, amelyet Nebojša Ivković vett meg mint többségi tulajdonos, jócskán kamatoztatta a fizetés fejébe kapott vasúti kocsikat. Kiderült, hogy azok között voltak teljesen új és jó állapotban lévő kocsik is, úgyhogy az új tulajdonos értékesíteni tudta némelyiket akár 20 000 euróért is, persze nem itthon, hanem külföldön. A kisrészvényesek szerint az 1000 vasúti kocsiért legalább 20 millió eurót vágott zsebre, amiből az ott dolgozóknak és a részvényeseknek semmi sem jutott.
Hasonló visszaélésre panaszkodott Slavko Nikolić, a Želvoz szakszervezeti vezetője is, aki szerint a két cég, a nagybecskereki Šinvoz és a smederevói Želvoz összejátszanak egymással, és elsődleges céljuk a dolgozók kisemmizése. Ezt nem szabad hagyniuk, össze kell fogniuk, és konkrét lépéseket tenniük a két ügy esetében.
A Šinvoz és a Želvoz képviselőinek Bojan Kostreš azt tanácsolta, hogy a rendelkezésükre álló bizonyítékokat és dokumentációt el kell juttatni az illetékes állami szervekhez, ebben a tartomány segítségükre lesz, úgyhogy tesznek arról, hogy a szóban forgó adatok mielőbb az ügyészség és a rendőrség illetékeseinek a kezébe kerüljenek. Az igazságügyi minisztériumot is felkeresik majd, felkérik, hogy kutassák ki az ügyet, vezessenek kivizsgálást, és indítsanak eljárást. A dolog nem maradhat ennyiben, mert ahogy Slavko Nikolić fogalmazott, ebben az országban nem csak futballmaffia, hanem vasúti maffia is működik.
