A zsidók deportálásának hatvannyolcadik évfordulójára emlékeztek pénteken Szabadkán. Az ünnepséget a Pap Pál utcában álló emlékmű megkoszorúzása előzte meg, melyet néhány évvel ezelőtt emeltek Semnic Aleksandar kezdeményezésére és közbenjárásának köszönhetően. Az emlékmű az egykori zsidó gettó területén állít emléket a Szabadkáról elhurcolt zsidóknak. Semnic Aleksandar, akit kilencévesen hurcoltak el, elmondta, hosszú és körülményes volt az út, ami az emlékmű felállításáig vezetett, mert sokan nem tudtak a gettóról és a deportálásról, ezért mindent igazolni kellett, de erőfeszítését siker koronázta. Az emlékműnél a szabadkai önkormányzat és a szabadkai zsidó hitközség képviselői helyezték el koszorúikat.
A megemlékezésre a Zsinagóga udvarában került sor, ahol Slavko Parać, a városi képviselő-testület elnöke mondott elsőként beszédet, akit Aleksandar Nećak, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének tiszteletbeli elnöke követett. Mint kiemelte, a holokauszt a XX. század legnagyobb és legszörnyűbb bűntette, amikor az európai civilizáció elméje elsötétült, s egy egész népet akartak kiirtani.
– Akik ezt kitalálták és véghezvitték, képtelenek voltak felfogni, hogy mit cselekszenek, s hogy a zsidó élet értékeit és a zsidóság szellemét nem ölhetik meg, mint ahogy követőik sincsenek azzal tisztában, hogy a zsidók azért vannak itt, hogy a társadalmat és a világot a morális tökéletesség felé mozdítsák. Az emlékezés önmagában nem elég, fel kell tárni a múltban történteket, és arra tanítani az embereket, hogy az ilyen bűntettel szembeszálljanak.
Erdélyi Miklós, a hódmezővásárhelyi zsidó hitközség elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy nem 1944. június 16-án kezdődött Auschwitz, hanem 1920-ban a Numerus claususszal, s ez az antiszemita hangulat felfokozásával és a zsidó törvényekkel egyenes utat jelentett 1944 tragikus nyarához. Mint hozzátette, az emlékezés és emlékeztetés azért fontos, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen meg.
Miután Tolnai Ottó Kossuth-díjas író, költő a szabadkai hitközség nevében szólt az egybegyűltekhez, felhangzott a Kaddish ima, és sor került a Zsinagóga udvarában álló emlékmű megkoszorúzására.
1944-ig mintegy négyezer zsidó élt Szabadkán, és további kétezer zsidót telepítettek be erőszakosan. A hat és fél ezer elhurcolt zsidóból mintegy kétezren tértek vissza a városba, azonban a szabadkai zsidók száma mára kétszázra csökkent. Halbrohr Tamás, a szabadkai zsidó hitközség elnöke a megemlékezéssel és a deportálással kapcsolatban a következőket mondta:
– A halottainkra emlékezünk ma. Egy zsidó, ha rossz hírt hall, vagy valamelyik közeli hozzátartozójának halálhírét veszi, akkor azt mondja, Isten az igazságos bíró. Egy zsidó nem teheti meg, hogy kételkedjen az isteni ítélet igazságosságában. Ma imákat mondtunk, verseket hallgattunk, s felmerül az emberben, különösen egy zsidóban a kérdés, hogy Auschwitz után lehet-e Istent dicsőítő imákat mondani és verseket írni. A feleletünk az, ahogyan a bölcseink írták, a gonoszoknak meg kell hogy bocsássunk, bár nem felejtünk, és verseket kell hallgatni, mert az majd a lelkünket nemesíti.
Halbrohr Tamás elmondta, érzik az egyre fogyatkozó zsidó közösség és hagyományaik megőrzésének terhét, de igyekeznek tenni a megmaradásért.
– Isten nem hiába mentette meg azokat a zsidókat, akik visszatértek és családot alapítottak. Azért mentette meg őket, hogy mi emlékezzünk arra, hogy itt zsidók is éltek. Ha egy zsidónak gyermeke születik, hercegként tekint rá, azért, mert a világ harminchat Igazon nyugszik, és ha nem volna a világon harminchat Igaz, akkor a világ összeomlana, de hogy kik azok, az titok. Most, hogy felnőttek a fiaim, világos, hogy ahogy én, úgy ők sem a harminchat Igazak egyike, de neveléssel igyekeztem továbbadni a reményt, hogy hátha majd az ő gyermekük lesz egyike az Igazaknak. Az ember igyekszik továbbadni a gondolatot, hátha azért vagyunk a túlélők ivadéka, és az a mi feladatunk, hogy továbbvigyük az Isten dicsőítésének kötelességét. Nem vagyok benne biztos, hogy a mai rohanó világban sok mélyen vallásos zsidó ember élne Szabadkán, de egy ma élő zsidó embernek Szabadkán az a feladata, hogy ne felejtse el adósságát, járjon a zsidó közösségbe, és építse azt.
A Zsinagoga.com kutatási műhely szervezésében csütörtökön 19 óra 44 perckor vette kezdetét a szabadkai Jakab és Komor téri zsinagógában a 19:44 című megemlékezés. A holokauszt szabadkai áldozataikért megtartott gyászima és gyertyagyújtás után a megemlékezők megtekinthették a zimonyi zsidó hitközség Világ igazai című kiállítását. A kiállítás két hétig lesz megtekinthető.
– A Zsinagóga.com műhely elsődleges célja a szabadkai zsinagóga népszerűsítése és hasznosítása. Valós, ha úgy tetszik életszagú, kerüli azt a már-már sztereotípiát, hogy minden, ami zsidó, összeforrt a holokauszttal. Azonban mégis fontos, hogy teret nyissunk, évről évre itt is megemlékezzünk. A 19:44 nem egy második, sokadik megemlékezés, hanem a szabadkai nagyzsinagóga megemlékezése: az üres padoké, a csendé, a funkcióvesztésé, a szebb napokat látott múlté. Csendtörés és gyertyagyújtás, a sötétből és a csendből való kiragadás, a ma hangja – hangsúlyozta Negyela László Márk, a kutatási műhely vezetője a közös ima előtt.
Szavai szerint a holokauszt-kutatók a holokauszt szabadkai és környező településről származó áldozatainak számát elvitatják, van, aki hatezerről, van, aki hatezer-hétszáz, más pedig négyezer deportáltról beszél.
Mint megjegyezte, a szabadkai zsinagóga az emancipálódó magyar zsidóság emlékműve, és noha sejtet valamit régi fényéből, ma mégis romos állapotban, elhagyottan áll.
Elfoglaltságai miatt a megemlékezőket dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, teológus levélben köszöntötte.
dió
