„Valahogy mindig minden elakad”

A tervezettnél hosszabbra sikeredett az az ügyvezető igazgatói megbízatás, amelyre két és fél éve kérték fel Bordás Győzőt, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. távozó vezetőjét. Ahogyan arról maga is beszámol: néhány hónapról, legfeljebb egy évről volt szó, s azért vállalta el újra a cég vezetését, mert az adott pillanatban más megoldás nem adódott. A körülmények hozták úgy, hogy erre a megoldásra, s azzal együtt a nyugdíjas életszakasz kezdetére is még jó néhány hónapot kellett várnia.

Bordás az irodalomtudományok magisztere, 1948-ban született Verbászon. Kutatásainak, érdeklődésének középpontjában mindvégig az irodalomtörténet, a kultúrtörténet és a sajtótörténet állt, mégsem véletlen hát, hogy hosszú évtizedeket töltött el a vajdasági magyar lap- és könyvkiadás útjának az egyengetésével. Monográfiák, tárcák, novellák, regények szerzője. Pályája során már számos irodalmi díjjal kitüntették: Pro Cultura Hungarica, Márai Sándor-, Szenteleky Kornél- és Szirmai Károly Irodalmi Díjban is részesült.Nyugdíjba vonulása előtt Bordás Győzővel az egykori és a mai Magyar Szóról beszélgettünk, arra kértük meg, elevenítse fel pályája lényegesebb állomásait.A kilencvenes években is vezette a vállalatot, egy évtizeddel később ismét a Magyar Szó élére került. Hosszú út vezetett-e a kezdetektől egészen idáig?– Mivel néhány héten belül nyugállományba vonulok, a Magyar Szó Kft., vagy ahogyan a kilencvenes években hívtuk, a Forum kiadóház vezetését köztes állapotként élem meg, hiszen én valójában tizenhat éves koromtól a házhoz tartozónak érzem magam, lévén, hogy – bármennyire is furcsán hangozzék – gimnazistaként már tudósítója voltam a lapnak, első novelláim a Képes Ifjúságban, majd a Híd folyóiratban 1966-ban jelentek meg. 1971-től pedig már a művelődési rovat állandó munkatársaként dolgozhattam, méghozzá olyan „csapatban”, amelynek a vezetője Vukovics Géza majd Burány Nándor volt, de a rovaton dolgozott Ács József, Ládi István, Gerold László, Szűcs Imre, majd Engler Lajos és Fehér István is. A hetvenes évek derekától pedig a kiadóba kerültem Bányai János és Bori Imre mellé a Hidat szerkeszteni, szerkeszthettem a Fehér Kálmán vezette kiadóban is. Szép és jó könyvek voltak ezek – nemegyszer nagyon őszintén mondtam is: boldog ember vagyok, mert engem azért fizetnek, hogy olvassak. Aztán 1987-től a Forum Könyvkiadó vezetését bízták rám, melynek igazgató-főszerkesztője voltam 1995-ig. Ekkor jött a felkérés arra, hogy a még mindig mintegy ötszáz személyt foglalkoztató Forum Holding élére álljak. Ezek már nehéz idők voltak. Infláció meg pénztelenség sújtotta az ellenzéki lapokat. Bálint Sándort, a Magyar Szó akkori főszerkesztőjét a lap Milošević-ellenessége miatt támadták és megvonták a támogatást a laptól, amennyire csak lehet. Én pedig azért voltam fenyegetéseknek kitéve, mert nyomtatni mertük az ugyancsak ellenzéki Naša Borbát és a Danas napilapot, a kikindai és kragujevaci hetilapokat, majd – amikor a belgrádi nyomdáknak megtiltották – a Blicet is. A lehető leghivatalosabb helyekről jöttek éjjelente a telefonhívások, melyekben követelőztek, hogy állíttassam le a gépeket. Csak az menthetett meg, hogy szilárd elvem volt: ha írásba adják, hogy az alapító megtiltja a nyomtatást, vagy pedig végzést kapok arról, hogy a bíróság betiltotta a lapot, akkor megteszem. Senkinek sem lett volna azonban kellemes egy esetleges Szabad Európa Rádiós hír.RÉMÁLMOK IDEJE

Össze tudná-e hasonlítani az akkori időket a most záruló megbízatásával? Mikor számított hálásabb feladatnak egy kisebbségi lap kiadójának az élén állni?
– Az életemben a '99-es bombázások jelentették a legnehezebb napokat, hónapokat. Minden hajnalban azzal ébredtem: talán csak nem történt valakinek valami baja, hiszen éjjel nyomtattuk az újságokat, s hajnalban a kioszkokban kellett lenniük. Ha bárkinek, akár véletlenségből is bármi baja esett volna, soha az életben le nem törölhettem volna az erkölcsi felelősséget. Szemeim előtt a belgrádi tévé bombázása lebegett. De, hála istennek, ezt is megúsztuk emberi sérülés vagy veszteség nélkül, s ekkor jött 2000. október 6-a, amikor – lévén, hogy nem voltam és ma sem vagyok VMSZ-tag – leváltottak. Erről viszont nem a VMSZ akkori elnöke tájékoztatott, hanem a liga vezetői. Tény, hogy visszakerültem a kiadóba, megint csak a Forum-házban maradtam. Minden bizonnyal nehezebb évek voltak tehát ezek a mostaniaknál. De ne gondolja senki sem, hogy ma könnyű vállalatot vezetni, különösen egy ilyen összetett vállalatot, mint amilyen a mai Magyar Szó. Jelenleg a szerkesztőség szétszórtsága meg az ezzel párosuló anyagi gondok jelentik a legnagyobb kihívást. Erről azonban a most kinevezett főszerkesztő többet el tudna mondani.
Ami engem illet: a kiadóban is eltöltöttem újabb néhány évet, miután megint kiderült, hogy a VMSZ-nek nem felelek meg. Ezért az önhatalmúlag kinevezett egykori elnök – most már kivárva egy mandátum lejártát – újból menesztett a vezetői posztról, de csak jót tett velem, mert megint meg tudtam írni egy újabb könyvet, talán éppen eddigi legjobb könyvemet.
Annak is immár két és fél éve, hogy egykoron néhány hónaposra, végső soron egyéves ügyvezetői tisztégre kértek föl. Ezt a megbízatást mint „ősforumos” – annak vallom magam – vállaltam, mert a több sikertelen kísérletezés után más megoldás abban a pillanatban nem volt. Nos, innen távozom, immáron, nyugdíjba.

ÚJ IDŐKHÖZ ÚJ LAP KELL

Milyennek látja a Magyar Szó jelenlegi helyzetét, s milyen jövőre számíthat a lap? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy megfelelőbb pozíciót harcoljon ki magának a piacon, hogy gyarapítsa olvasóközönségét?
– Sok a kérdés, kevés a megnyugtatólag ható válasz. Nincs napilap Európában, amelynek a példányszáma emelkedne. Az internet világát éljük, ezzel tisztában kell lennünk. A Magyar Szó megmarad, de fokozatosan mindinkább a számítógépen létezik majd. Ezzel számolni kell. S ezzel még betöltheti a szerepét, ha jó honlapos újság lesz. Mert végső soron ez dönti el a kérdést. Én is azt szeretném, ha a nyomtatott példányok sem csökkennének, de erre csak a médiastratégiánk esküszik. Szeretném, ha végre igazuk is lenne. Az olvasóközönséget azzal lehetne (talán) növelni, ha a Magyar Szó ismét konkurens napilap lehetne a többi itt eladott újsággal. Úgy, ahogyan egykoron, amikor országos napilap voltunk, s napi hírekben is konkuráltunk még a vezető belgrádi napilapokkal is! Mit gondol, miért volt újságunk annak idején a legjobb napilap az egész magyar nyelvterületen? Ma meg, hát szálljunk magunkba, sok itteni magyar vonatkozású hírben, tudósításban is leköröznek bennünket a szerb konkurens napilapok. Igyekeztünk a tudósítóhálózat-bővítéssel, a Vajdaságon át rovat újbóli bevezetésével, a Tiszavidék beindításával... valahogy mindig minden elakad.

Vannak-e tervei a jövőre vonatkozóan, mivel tölti majd a mindennapjait?
– Tervei mindig vannak egy íróembernek. De erről majd utólag beszéljünk, akkor, ha bármi bejön. Mint például most, hogy eddig szerbre nemigen fordították a műveimet. A Katonaszökevény regényem készen várja a belgrádi könyvvásári bemutatót, s máris egy újabb kötet, Az Úr órájának novellái készülnek ugyancsak szerbül. Emlékirataim rendezése nyilván egy újabb kihívást jelenthet nyugdíjas napjaimra.