Ha egy nő kimondottan férfias szakmában dolgozik, még ma is kétkedő pillantások kísérik munkáját és kétszeresen kell bizonyítania. Vajon hiszünk-e abban, hogy megállja a helyét a sofőrök világában, parancsokat oszt tűzoltásnál, repülőt irányít, fémszerszámokat készít?
Nagy visszhangra talált az egyik rádióállomás által meghirdetett pályázat, melyben férfias foglalkozású hölgyeket kerestek, és az egyik győztes a bácskossuthfalvi Tóth Bagi Márta lett. Vele beszélgettünk szakmájáról és a női-férfi sztereotípiákról.
Hogyan került a versenybe?
– Az idősebbik lányom egyik kedvenc rádióműsorában hallotta, hogy meghirdették azon nők versenyét, akiknek férfias foglalkozásuk van, Žena Zmaj volt a verseny neve, és mivel nekem sem kimondottan nőies a foglalkozásom, elküldte az adataimat a rádiónak, és mondta nekem is, hogy ne legyek meglepve, ha kérnek tőlem interjút. Így is történt, felhívtak a rádióból, és az SMS-es szavazás alapján három egyenrangú első díjat osztottak, vagyis három sárkányhölgyet hirdettek ki: rajtam kívül egy tűzoltót, aki užicei és egy vulkanizálót, aki Vladičin Hanban él. A címen, a dicsőségen kívül egy értékes vásárlási utalvány a nyereményünk.
Ön fémszerszám-marós, nehéz elképzelni egy csinos hölgyet a fémmegmunkáló gépek mellett.
– Szakma nélkül, nagyon fiatalon kerültem a Sila láncgyárba, nem volt módomban tanulni. Amikor a vállalat pályázatot írt ki továbbtanulni vágyó fiataloknak, én is jelentkeztem. Hiába volt nekem vágyam, hogy óvónő legyek, a fémipari vállalat természetesen lakatosok, esztergályosok és marósok számára írt ki ösztöndíjat. Az akkori mesterek javaslatára döntöttem, de magam is a marós szakma iránt éreztem leginkább érdeklődést. Nem volt könnyű munka mellett tanulni, a kislányom egy-két éves volt, de be akartam fejezni. Igaz, hogy a tanárok jártak ki hozzánk, de vizsgázni Szabadkán kellett, ugyanis a Fémipari Elektrotechnikai Középiskola szervezte a továbbképzést.
Kedvelték-e a tanárok?
– A szakrajz, gépelemek tanárom, bár egy jó tanár volt, nagyon megnyúzott, és azt mondta, hogy őnála még nő nem vizsgázott le. Ez bennem dacot, bizonyítási vágyat ébresztett, folyamatosan győzögettem magam, hogy képes vagyok rá. A végén, a diplomaosztásnál azután gratulált ez a tanár is, és mondta, hogy nem hitte, hogy idáig eljutok, én pedig elárultam, hogy éppen ő adott erőt.
Az elmélet vagy a gyakorlat volt nehezebb?
– A gyakorlattal nem volt bajom, útközben ráéreztem a dolgokra, és volt a vállalaton belül egy nagyon jó tanárom, Major Lajos, aki gondot vezetett arról, hogy jó szakmunkásai legyenek a vállalatnak, nekem meg kellett tanulnom a gyalugépen, a síkköszörűn, a koordináta-fúrógépen, az esztergapadon is dolgozni, és így, ha egyedül kellett egy problémát megoldanom, az sem volt gond. Annak idején volt négy kolléganőm, de végül egyedül maradtam a pályán.
A férfi kollégák hogyan fogadták?
– Segítőkészek voltak, szerencsére arra nem adtam okot, hogy elnézőek legyenek, hiszen nem hibáztam többet, mint ők. Mindig azon voltam, hogy bizonyítsam, hogy én is vagyok olyan jó ebben a szakmában, mint egy férfi. Igyekeztem, hogy mindig a maximumot nyújtsam. Közben nagyon megszerettem ezt a szakmát. Talán már idén elmegyek nyugdíjba, de azt szoktam mondani, ha más nem is, a marógép nagyon fog hiányozni.
Mit szeret legjobban a fémmegmunkálásban?
– Fémmel, vassal, bronzzal, acéllal dolgozunk, gépalkatrészeket, szerszámokat készítünk, mindez nem egyszerű, erősnek kell lenni, a fizikai igénybevétel nagy, de aki szereti, az, mint ahogyan én is, kihívásnak találja. Közel harminc évet töltöttem a pályán. S mi a legszebb? Amikor befogom a kést a marógépbe, és az elkezdi harapni az anyagot. Látni az erőt, száll a forgács, azután leadom a kész darabot, pontos és megfelel a célnak, tudom, hogy ezt én készítettem, mindez nagyszerű érzés.
A hobbija is ilyen férfias, férfias nőnek tartja magát?
– Nem, nem. Szeretem a virágokat, szabadidőmben kertészkedek, meg a két unokámra vigyázok.
A lányait milyen útravalóval látta el?
– Az egyik itt él a faluban, a másik külföldön, mondhatom, két lábbal állnak a földön. Néha keménynek kell lennünk az életben, a munkában, de nem szabad elveszíteni a nőiességünket sem, a családban mindig a nő az, aki a melegséget, a meghittséget biztosítja. Így van ez nálunk is, bár a férjem már viccből is nagyon örül annak, hogy egy igazi „sárkány” van a házban.
