Düsseldorfban a Tante Ana étteremben: Her Oxenford, a lokál tulajdonosa, Verebes Elemér, Barkóczi János és Verebes István (fotó: Horváth Ágnes)
Zentán már az 1910-es, 1920-as években virágzott a cigányzene. A Royalban, az Eugenban, a Vass vendéglőben, a Fehér Hajóban olyan neves muzsikusok szórakoztatták a nagyérdeműt, mint Zsadányi László, Gondi János (Liba), Gajódi Mihály, Verebes Géza. Ma a városban már sehol sem játszanak igazi cigányzenét, állítólag már igény sincs rá, de a muzsikusok is elfogynak. Mára mindössze hárman maradtak.
Mivel vasárnap este fél 8-tól a Zentai Művelődési Ház színháztermében az egyik zentai cigányzenész, Verebes István-Bohák tiszteletére cigányzenei műsort rendeznek, Verebessel a cigányzenéről, a muzsikálásról, zenei karrierjéről és a vasárnapi fellépésről beszélgettünk
– Vasárnap este az Eugenben a mi Roma Latino nevű zenekarunk áll a nagyérdemű elé. Az együttes tagjai Sóti Juli (ének), Gajódi László – Packó (dob), Burai Tibor (villanyorgona), Martinov Alexandar – Saša (gitár), Pataki János (basszusgitár) és én klarinéttal – kezdte (közismert nevén) Bohák, az egyik legismertebb zentai cigányzenész.
– Mivel az én pályám tizenévesen az Eugenben kezdődött, és azóta nem játszottam ott, úgy gondoltuk, miután muzsikusként bejártam a fél világot, érdemes lenne visszatérni ugyanazokra a deszkákra, amelyekről elindultam. Apám nyolcéves koromban íratott be a zeneiskolába, Remete Ireneusz volt a klarinéttanárom. Olyan 12 éves lehettem, amikor egy nap apám azzal kerített elő az utcán, hogy az Eugenban olyan színdarab készül, melyhez muzsikusok kellenek, de nincs klarinétosuk, és engem hívtak, ezért azonnal menjek haza és irány az Eugen. Boldog voltam, szaladtam a klarinéttal, de amikor a rendező meglátta, milyen kis kölyök vagyok, és hogy festek a rövidnadrágomban, azt mondta, nem leszek jó, mert gyerek vagyok, és rövidnadrágban egyébként sem lehet fellépni. Aztán mégiscsak bevettek az öreg zenészek közé, és anyám, habár nyolcan voltunk testvérek, valahogyan előteremtette a fekete hosszú nadrágot, a fehér inget, meg a fekete cipőt. A bemutató előtt a sminkszobában bajszot festettek nekem, a hajamat hátraolajozták, próbáltak egy kicsit öregíteni, hogy ne lógjak ki az öreg muzsikusok sorából. Még a darab címére is emlékszem, Rózsadombi kastély volt a címe, zenés vígjáték volt. Így kezdődött a pályám – emlékezett vissza Bohák.
Verebes István: A cigányzene valójában magyar zene!
Verebes István aztán cigányzenészként bejárta egész Európát, a fél világot, negyven évig külföldön élt, Düsseldorfban, az utóbbi tíz évben pedig sokat tartózkodik itthon, és a mái napig muzsikál, a klarinét az élete.
– 15 évesen a zombori Vadászkürt étteremben kezdtem játszani, de egy-egy szezont muzsikáltam Melencén, majd Bledben a Park hotelben. Bledben még majdnem meg is nősültem. Hol itt, hol ott muzsikáltunk, jobbnál jobb hotelekbe, éttermekbe hívtak zenélni, a vajdasági cigányzenészek mindenfelé elismertek voltak. Huszonpár évesen, 1964-ben nagybátyám, Verebes Géza közreműködésével Düsseldorfba kerültem, mégpedig az ottani Csikós étterembe. Az magyar étterem volt, még apám is játszott ott, egyébként még ma is megvan, de a jellege megváltozott. Csodálatos évtizedek voltak, neves zenészekkel léptem fel, és Düsseldorfból bejártam egész Európát, Párizsban, Brüsszelben muzsikáltam, az utóbbi évtizedben meg már sokat tartózkodok itthon. Düsseldorfban most is megvan a lakásunk, így mi a feleségemmel ingázunk Zenta és Németország között. Az utóbbi 11 évben a Papuli étteremben muzsikáltam, legújabban meg a Zen kávézóban játszom, de már nem igazi cigányzenét, hanem olyat, amit a mai fiatalok is ismernek, kedvelnek – meséli Bohák.
A cigányzenészekről, a cigányzenéről faggatom, és úgy magyarázza, hogy a cigányzene valójában magyar zene:
– Cigányok a világon mindenhol vannak, de ha valaki meghallja a cigányzene szót, mindenkinek a magyar cigányzenészek jutnak eszébe, hiszen azok alakították ilyenné, azok tették világhírűvé. A cigányzene egyébként kiveszőben van, a cigányzenészekkel együtt. Ha Magyarországon nem lenne a 100 Tagú Cigányzenekar, már ott is nagy gondok lennének. Nálunk meg szinte már alig vagyunk, Szabadkán talán még össze lehet szedni tizenvalahány muzsikust, de Zentán csak hárman maradtunk: Zsadányi Béla, Gajódi László meg én, és nincs utánpótlás. Nekem lányaim vannak meg lányunokáim, azok nem érdeklődtek a zene iránt, igaz, egyik unokámnak, úgy tűnt, tehetsége van a hegedűhöz, de aztán ő is más pályát választott. A testvéreim közül Elemér zongorista volt, Károly öcsém nagybőgős, de sajnos már nincsenek az élők sorában. Zsadányi és Gajódi családjaiban szintén nem lettek zenész utódok, szépen lassan kiveszünk – mondta sajnálkozva az ismert klarinétos.
Aki tehát kíváncsi a világot megjárt Verebes István-Bohák és zenekara fellépésére, az vasárnap este látogasson el a Zentai Művelődési Házba, és nosztalgiázzon egyet cigánymuzsika mellett.
