2024. július 17., szerda

Szegény ember mivel fűt?

Kapcsolódó kommentárunk

Mivel fűt a télen?

Szilárd tüzelőanyaggal 40.9%
Több lehetőségem van, ezeket fogom kombinálni 20.8%
Földgázzal 18.0%
Villanyárammal 12.3%
Városi távfűtéssel 8.0%

A szegény ember vízzel főz közmondás mintájára próbáltam egy megfelelőt kitalálni, de a fűtés esetében egyszerűen nem találtam meg az olcsó fűtés szinonímáját. A hetvenes évek elején volt egy időszak, amikor az emberek többsége azt hihette (így viselkedtek az egyének is, de ami felelőtlenebb, maga az állam is), hogy az energiaforrások kimeríthetetlenek és használhatjuk őket korlátok, és főleg önmegtartóztatás nélkül. Ami a spórolást, vagy más szóval önmegtartóztatást illeti, sosem voltunk úgymond a helyzet magaslatán, éppen ezért azután a megszigorításokat is nagyon nehezen tudtuk és tudjuk viselni manapság is.

Végigmentünk az éppen divatos fűtési módozatok minden változatán, a szenens tüzelőt, vagy a még korábbi fatüzelésű, szár vagy csutka- és rőzsetüzelésű cserépkályhát felváltotta az olajkályha, az úgynevezett örökégő kályha, amely csak akkor égett „örökké”, ha állandóan tömték bele a szenet, majd jöttek a termoakkumulációs kályhák, azzal a kecsegtetéssel, hogy kizárólag „olcsó” áramra kapcsolhatók. Csak azt nem mondták meg, hogy olcsó áram viszont nem lesz, csak drága és annál még drágább. Az, amit a villanygazdaság mond annak. Aztán jött a gáz, a földgázvezeték, amit egy időben szintén a világ leggazdaságosabb fűtésének mondtak, amelyről szintén csak az derült ki, hogy keményen meg kell fizetni akár az orosz, akár a türkmén árakat, nem is szólva a közbeeső ukrán vagy fehérorosz problémákról. Így mára ez utóbbi az egyik legdrágább változatok közé tornászta fel magát.
Abban az időben , amikor környezetemben is mindenki a földgázra esküdött, ár és komóció szempontjából egyaránt, tanúja voltam egy beszélgetésnek, amely tényleg reális alapokra helyezte a dolgokat. A gázfűtés előnyeiről áradozott az egyik felhasználó, mondván, hogy minden helyiséget fűt és számlája nem haladja meg a havi húszezer dinárt (főidényben természetesen). A másik csak annyit válaszolt erre, hogy neki viszont az egész télre való előkészítés tüzelő esetében huszonöt–harmincezer dinár, mert központifűtéses kazánjában újabban szójaszalmával fűt, s bár ez nem működik gombnyomásra, egészen biztosan többszörösen olcsóbb, mint bármelyik fűtési változat. Mint mondta, a parasztemberek közül sokan egyáltalán nem a magtermesztés miatt döntenek a szója mellett, hanem éppen a fűtésre használható szalmája miatt, hiszen az olajtartalma majdnem olyan kalóriadús, mint maga a mag. Ez ugyan egy kis munkával vagy utánajárással jár, de az ár kétségtelenül meghálálja.
Tudom, hogy most szidnak a városi távfűtés „élvezői”, mert amit ők élveznek, az minden, csak éppen nem élvezet, kiszolgáltatottak, és csak úgy tudnak változtatni a helyzeten, ha villanymelegítőikkel kiegészítik a távfűtést, vagy ha közel laknak a távfűtő központhoz, télen-nyáron nyitva tartják az ablakot. Városi lakosként mindkettőben volt részem bőven!
Olvasóink többsége nyilván faluban, vagy a kisvárosok magánházas kertvárosi részében lakik, ezért tud a szilárd tüzelőre hagyatkozni, ami egészen biztosan túlnyomórészt szenet jelent és nem szójaszalmát, rőzsét, vagy más mezőgazdasági hulladékot. Így azután mégsem lehetünk felhőtlenül boldogok, amikor a körkérdésben azokat a válaszokat halljuk, amelyek első látásra még kedvezőnek is mondhatók. Annyit talán mégis meg lehet kockáztatni, hogy manapság a tüzelőt illetően már kevésbé vagyunk elragadtatva, mint három-négy évtizeddel ezelőtt.