December 25-e az ókori népeknél a Nap születésének ünnepe volt. Ma az emberiség talán legrégibb egyházi ünnepeként tartjuk számon. Libérius pápa 354-ben rendelte el, hogy december 25-e Jézus születésnapjának tekintendő. Ennek jegyében évek óta hívők és nem hívők találnak egymásra a szeretet jegyében. A történelem első ajándékozói a rómaiak, amikor az év első napján ajándékokat küldözgettek egymásnak, így remélve sikeres évkezdést.
A magyarokról már a történetíró Galeotto Marzio is feljegyezte a 15. században: „Az ünnepen ajándékot osztogatnak, hogy örömet szerezzenek egymásnak.”
Családi ünnepként a 17. század óta beszélhetünk a karácsonyról. Néprajzkutatók ősi, évkezdő, termékenységvarázsló hagyományokra vezetik vissza az örökzöld fa vagy ág karácsonyi funkcióját. Az első karácsonyfát a világon először Luther Márton állította fel gyermekeinek 1536-ban.
Eddig a tényfeltárás. Nincs semmi új a nap alatt… Érdekesnek találom, ahogy a történelem vonala, valamint a néphagyományok át-, és továbbadása mennyire eredményes. Igazából mi magunk felelünk azért, hogy mit hogyan „hagyományozunk” át. Nyilvánvaló, hogy könnyű lett volna annak idején az internet hullámain karácsonyt köszönteni a távoli ismerősnek, rokonnak, de úgy gondolom, a karácsonnyal kapcsolatosan igencsak célt tévesztettek a történelem folyamán a célzásra tartók… Teljesen mindegy, mennyire merülünk el a karácsonnyal kapcsolatos kutatásokban, mert a karácsony nem is arról szól. Mégis egyházak sora küzd a karácsony ünnepével, hogy a szokások és hagyományok sűrűjét félretolva a felszínre emeljék a karácsony különleges csodáját. Valahogy újra istenivé tenni az emberivé tett eseményt.
Nincs semmi új a nap alatt… Igen, Krisztus születését ünnepeljük, mások a szeretetet és hogy együtt a család, megint mások csak egyszerűen munkaszüneti napokat… De valahol mindezek hátterében, minden elfoglaltság, öröm, boldogság, gond és baj, népszokás és történelmi háttér mögött megszületik a Megváltó. Igen, régen volt, de ma is lehetséges. Sőt szükséges, talán jobban, mint akkor. Hadd kérdezzem meg: vajon akkor, több mint 2000 évvel ezelőtt milyen volt a világ? Vajon jobb mint ma? Nem hinném. Mégis abba a világba, abba a környezetbe született meg Isten Fia! Mert a Teremtő így akarta. Vajon nem dönthet-e úgy, hogy most a te szívedbe adja Egyszülött Fiát? Vagy az enyémbe? A karácsony örömhírét bejelentő angyal így szólt: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2, 10-11)
Nincs semmi új a nap alatt… Tudjuk mi nagyon jól, mit mondott az angyal, de talán mégsem a lényegre figyelünk oda. „Ne féljetek…” Már pedig mi félünk. Nagyon sokszor. Ha megtör a betegség, azon aggódunk, ha karácsony ünnepét a gyász sötétíti be, attól félünk. Valahogy mindig van valami körülöttünk, ami nem úgy alakul, ahogyan mi szeretnénk… És ilyenkor avatkozik be Isten gondviselő törődése, amikor megszólal, és közli: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek…” Mi pedig leragadunk az „ünnepen ajándékot osztogatnak, hogy örömet szerezzenek egymásnak” mottónál…
Én is szeretnék örömet szerezni ma, ajándékot adni! Nem magamnak, mindenkinek! Miért félnénk? Miért aggodalmaskodnánk? Nincs okunk rá! Csak egyre van, örülni és elfogadni. Elfogadni, befogadni az Üdvözítőt, vele együtt élni, és ennek örülni. Semmi más nem számít. Semmi. Mert nincs semmi új a nap alatt immár több mint 2000 éve…
Ebbe az örömbe hívok ma mindenkit, karácsony ünnepén, hogy lélekben eggyé forrjunk, Isten gyermekeivé, akik befogadták az Üdvözítőt, és emiatt vannak örömben!
A Teremtő és Gondviselő Isten tegye áldottá, boldoggá és békéssé karácsony ünnepét mindenhol a világban!
Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
Erős Vár a mi Istenünk!
Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes
