Harmadik alkalommal tartott Luca-napot a szenttamási Citadella Civil Szervezet a Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klub termében.
Csuzdi Valéria szervező elmondta, az alsós diákokkal két éve a templomudvarban álló fenyőket öltöztették karácsonyi díszbe, tavaly Luca-sünit és Luca-pogácsát készítettek. Az önkormányzat támogatásával az egyesület biztosította a munkához szükséges kellékeket, a vendéglátást meleg teával és harapnivalóval.
− Az a fő cél, hogy a most felnövő korosztály megismerkedjen a Luca-napi néphagyományokkal, szokásokkal, hiszen szervezetünk többek között hagyományápolással is foglalkozik. A jellegzetes nap felidézésére két vendéget hívtunk, dr. Szőke Anna néprajzkutatót és Kraszulyák Kuszli Melinda osztálytanítót. Dr. Szőke Anna dramatikus játékokkal érkezett, Kraszulyák Kuszli Melinda pedig több alkalmi műhelymunkát tart az alsósok számára. Fontos számunka, hogy a gyerekek közvetlenül is megtapasztalják és a gyakorlatban is lássák, hogyan készül a lucabúza, milyen népi hiedelmek fűződnek hozzá. Akár a korábbi években, az idén újra közösen készítünk Luca-pogácsát, a gyerekek a gyúrástól a sütésig végigcsinálhatják a folyamatot – sorolta a Citadella elnöke.
Dr. Szőke Anna néprajzkutató a Luca-napi népszokásokról szemléltető eszközökkel tartott érdekes, interaktív jellegű előadást. Szó volt a lucaszékről – amelyre a gyerekek fel is állhattak –, a fehérbe öltözött boszorkányokról, a lucabúza ültetéséről – amit mindenki kipróbálhatott –, valamint az egyéb, vidékünkre jellemző szokásokról, hagyományokról.
− Azért terveztem így a mai Luca-napi szokások bemutatását, hogy megmaradjon a gyerekekben. Az, hogy én elmondom, elmesélem, azt nem igazán tudják a kicsik megjegyezni, de ha lejátszom, közösen dramatizáljuk, arra biztosan emlékezni fognak. Megmarad bennük, hogy fehér lepedőben volt a boszorkány, hogy mit jelent, mikor és miért készült a háromlábú szék, és mi történik, ha felállunk rá. Mindezt és a többi szokást megszemélyesítettük, és végtelenül élvezték. Úgy készültem, hogy játékos legyen, és állítom, így megmarad bennük, hogy Luca napján mi mindennel foglalkoztunk – fogalmazott Szőke Anna.
Kraszulyák Kuszli Melinda, az egyik foglalkozásvezető elmondta, az idén három foglalkozásra esett a választás.
− Először kis angyalka készült papírból, amelyet a gyerekek maguk mintáztak, és ráírhatták a nevüket. Ezeket később feltesszük a templomban álló fenyőkre. A következő téma a fenyő kivágása kartonból és bevonása gyapjúval volt, amit apró gömbökkel és csillagokkal díszítettek a gyerekek. Ezeket a munkákat hazavihették, és az otthoni fenyőt díszíthetik. A harmadik lehetőség a papírből készült poharak dekupázs technikával való díszítése volt, ezekbe ültették el a lucabúzát – sorolta Melinda.
Hozzátette, a kézműves-foglalkozásokon több mint 60 gyerek vett részt, és ezúttal is igyekeztek olyan munkákat készíteni, amiknek örülnek és hasznát is vehetik.
Délutánra előkerültek a gyúródeszkák és a nyújtófák is. Öröm volt látni a lisztes kezeket, és hogy a gyerekek milyen szorgalmasan vállalták a kihívást. Begyúrták a Luca-pogácsának valót, kinyújtották, kiszaggatták, majd tepsikbe rakva a helyszínen meg is sütötték. Mind elfogyott.
Nyitókép: Csoportfotó: a Luca-napi műhelymunka résztvevői, dr. Szőke Anna, a szervezők és a pedagógusok (Paraczky László felvétele)