2025. január 9., csütörtök

Az újvidéki bíróság előtt tiltakoztak a hallgatók

Az Újvidéki Egyetem hallgatói a mai tiltakozást a város bíróságának és ügyészségének épülete előtt 15 perces néma csenddel zárták, tisztelegve a vasútállomáson történt baleset 15 áldozatának emléke előtt.

A mai gyűlésen üzenetet küldtek a bíróságnak és az ügyészségnek, hogy „vizsgázik az igazságosság”, majd visszatértek a karokra, amelyeket hetek óta blokád alatt tartanak.

A hallgatók elmondták, hogy a mai tiltakozással azt az üzenetet szeretnék megerősíteni, hogy nem engedik meg a végrehajtó hatalomnak, hogy nyomást gyakoroljon az igazságszolgáltatásra, mint mondják „az egyetemek zárva maradnak, de a szemek nyitva”.

Hangos zajt csaptak sípokkal és kürtökkel, miközben a rendőrség a bíróság és az ügyészség épülete előtt fémkordonokat helyezett el, amelyeken a Parking Servis közvállalat felirat szerepelt.

A tüntetők különböző feliratú transzparenseket tartottak, amelyek között a legnagyobbak a következők voltak: „Vizsgázik az igazságosság”, „Hol bújkál Vesić?”, „Véres a kezetek”, valamint, „Hogy holnap ne kelljen azt mondani, megtehettem volna, de nem tettem”, rajzokkal is üzentek, amelyen a Tartományi Kormány elnökének, Maja Gojkovićnak az arcképe látható – számolt be a Beta hírügynökség.

– Elvárjuk az igazságos eljárást minden ügyben, amely az újvidéki vasútállomás védőtető szerkezetének leomlásával kapcsolatos. Követeljük a törvények és az Alkotmány betartását. Egy kérdésünk van minden intézményhez: meddig engeditek meg, hogy a hallgatók végezzék a munkátokat? – mondta Tijana, a Jogi Kar hallgatója.

Branislav Đorđević, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar hallgatója elmondta, hogy a diákok azért gyűltek össze, mert ma jár le a határidő, amikor a bíróságnak nyilatkoznia kell arról, hogy Goran Vesić volt építésügyi minisztert, előzetes letartóztatásban tartják-e vagy sem.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A hallgatók szerint a tiltakozással azt az üzenetet szeretnék megerősíteni, hogy nem engedik meg a végrehajtó hatalomnak, hogy nyomást gyakoroljon az igazságszolgáltatásra (Fotó: Beta)