2024. december 22., vasárnap

Fontos üzenet Szerbia számára

Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos az Európai Parlament Külügyi Bizottságának keddi ülésén bemutatta a Nyugat-Balkán országaira vonatkozó éves országjelentéseket.

Az eseményen Deli Andor, a Fidesz vajdasági származású EP-képviselője kiemelte: nagyon fontos, hogy a térség és Szerbia állampolgárai, köztük a vajdasági magyarok is érezzék, hogy az Európai Unió számol velük – áll Deli Andor szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóközleményében.
A politikus rámutatott Várhelyi Olivér munkájának a jelentőségére, amelyet – mint mondta – sokszor ellenszélben kell végeznie. Reményét fejezte ki, hogy a jelentés nyomán felgyorsulnak a csatlakozási folyamatok.
Az EP-képviselő elmondta: „Nagyon fontosnak tartom, hogy a térség és Szerbia állampolgárai, köztük a vajdasági magyarok is érezzék, hogy az Európai Unió számol velük és határozott célja, hogy az ország mielőbb az Európai Unió tagjává váljon. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a bővítéssel kapcsolatban szkeptikus tagállamok is belássák: a Nyugat-Balkán országainak csatlakozása elengedhetetlen a térség és egész Európa számára."
„Magyarország Szerbia legnagyobb támogatója az Európai Unió felé vezető úton. Továbbra is teljes mértékben támogatni fogjuk az ország mielőbbi csatlakozását. Ez Európa, Magyarország, Szerbia és a vajdasági magyarok érdeke is" – hangsúlyozta Deli Andor.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás