2024. december 22., vasárnap

Brnabić: A kisajátítási törvénynek semmi köze a Rio Tinto-hoz

Ana Brnabić kormányfő kedden kijelentette, hogy reményei szerint a kisajátítási törvényt sikerül módosítani a kormány csütörtöki üléséig, mégpedig a polgárok kifogásai és Aleksandar Vučić államfő utasításai alapján – írja az N1 hírportál.

Elmondta, hogy a törvénymódosításon a pénzügyminisztérium dolgozik. Szavai szerint mindenképpen fontos, hogy egyeztessenek a Nemzeti Konventtel és mindazokkal is, akiknek kifogásaik voltak a törvénnyel kapcsolatban.

– Reméljük, hogy ezt követően az emberek sokkal nyugodtabbak lesznek és biztonságosabban érzik majd magukat. Ennek ellenére tudniuk kell, hogy a szóban forgó törvénynek semmi köze nincs a Rio Tinto-hoz és semmilyen más projekthez. Kizárólag csak a nagyobb méretű beruházások hatékonyabb kivitelezését segíti elő, különösen a vasúti és infrastruktúrális projektek terén – hangsúlyozta a kormányfő.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás