2024. december 22., vasárnap

Vučić: Új listája lesz az innovatív gyógyszereknek

Aleksandar Vučić államfő bejelentette, hogy közzéteszik az innovatív gyógyszerek új listáját. 53 millió eurót fordítanak a legsúlyosabb betegségek kezelésére, ami kétszer több, mint 2020-ban volt.
„Van egy exkluzív hírem, különösen a cukorbetegségben, hepatitis C-ben, mellrákban, vastagbélrákban vagy más rosszindulatú betegségben szenvedők számára – a legnagyobb pénzösszegű innovatív gyógyszerek új listájával készülünk idén” – mondta Vučić a Tanjugnak adott interjújában. Hozzátette: 2020-ban fordították erre a célra a legnagyobb összeget, ami mintegy 23 millió eurót tett ki.
„Hihetetlen nagyságú összegről van szó, és úgy gondolom, hogy ez bátorságra sarkallja az ezekben a betegségekben szenvedőket, mert olyan ellátásban részesülhetnek, mint a világ legfejlettebb országaiban” – mondta Vučić.
Az államfő a Tanjugnak beszélt arról is, hogy terveik szerint az átlagbér négy év múlva eléri majd az ezer eurót, Újvidéken és Belgrádban már most 700 eurót tesz ki.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás