2024. december 22., vasárnap

Új fejezetek megnyitásában reménykedve

A német nagykövettel tárgyalt Kovács Elvira

Németország célja mindenben Szerbia segítségére lenni az európai integrációs folyamat során, jelentette ki a szerbiai képviselőházban Thomas Schieb német nagykövet a Kovács Elvirával, a parlament integrációs bizottságának vezetőjével folytatott megbeszélésen. Kovács köszönetet mondott a nagykövetnek azért, amiért időt tudott szakítani arra, hogy megvitassák Szerbia uniós perspektíváját. Schieb arról biztosította beszélgetőpartnerét, hogy Berlin számára az Unió bővítése továbbra is a legfontosabb kérdések egyikének számít majd, s ezen nem fog változtatni a szeptemberben ebben az országban esedékes választás kimenetele sem. Németország elsősorban a jogállamiság területén vár el konkrét eredményeket Szerbiától, s ennek fényében tárgyalási fejezetek megnyitására is számít rövid időn belül.

Kovács Elvira sajnálatának adott hangot annak kapcsán, hogy az elmúlt évben egyetlen fejezetet sem nyitott meg az Unió Szerbiával. Belgrád ugyanakkor megértést tanúsít aziránt is, hogy manapság Brüsszelnek is számos kihívással kell megbirkóznia. Rámutatott arra, hogy a köztársasági parlament az uniós országjelentéssel kapcsolatban megállapításokat fogadott el a képviselők javaslatai alapján, továbbá arra is, hogy az uniós megjegyzéseket figyelembe véve most már nem fogad el a ház sürgős eljárással jogszabályokat, s a törvények kapcsán közvitákat tartanak minden alkalommal, amelyeken figyelembe veszik a nem kormányzati szervezetek álláspontjait.

Schieb dicsérettel illette Szerbiát a pandémia ellen folytatott harcért, az immunizáció sikeréért.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás