2024. december 22., vasárnap

Megszavazták a jövő évi költségvetést

Az országvezetés nagyszabású beruházásokkal igyekszik tartani a gazdasági növekedés ütemét

A köztársasági képviselőház négy napig tartó, feszültségtől, éles vitáktól és fenyegetésektől, sértegetésektől sem mentes vita után pénteken többségi szavazattal elfogadta a 2023. évre vonatkozó állami költségvetést; megszavaztak több adótörvény, jóváhagytak egy hitelfelvétellel kapcsolatos szerződést, megerősítettek két államok közti megállapodást, valamint több bíra kinevezéséről is döntöttek.

A tanácsteremben jelenlevő 223 parlamenti képviselőből 156 támogatta a jövő évi költségvetést, míg 58-an ellene szavaztak. A 2023-as költségvetés kerete 1.843,4 milliárd dinár, 133,8 milliárd dinárral több, mint ebben az évben. A költségvetés ismertetésekor Ana Brnabić kormányfő rámutatott arra, hogy az országvezetés célja fenntartani a pénzügy stabilitást. A nehézségek ellenére nem szeretnének lemondani a nagyberuházásokról, hiszen ezáltal tudják csak fenntartani az ország gazdasági növekedését. Épp ezért jelentős összegeket fordítanak jövőre is (467 milliárd dinárt, vagyis csaknem 4 milliárd eurót) a nagyberuházási projektumokra, amelyek között többségében közúti, vasúti és folyami infrastruktúra-bővítések és fejlesztések szerepelnek. A költségvetésben nagy hangsúlyt helyeznek a környezetvédelemre és ezzel összefüggésben az energiabiztonságra is. Csökkentették az oktatásra és egészségügyre fordított összeget, de növelték a tudományra, sőt a mezőgazdaságra szánt keretet, ahogy a hadi felszereltségre szánt tételeket is (16 milliárd dinárral több pénz szánnak erre, mint 2022-ben). Mindezzel továbbra is tartani kívánják az államadósság GDP-arányos szintjét, vagyis a tervek szerint jövőre sem lépheti túl a 60 százalékot.

Siniša Mali pénzügyminiszter a jövő évi költségvetésről szólva úgy fogalmazott, hogy a lakossák életszínvonalának növelésében is tartani kívánják a kitűzött célt, azt szeretnék ha 2026-ra az átlagfizetés elérné az 1000 eurót, ezért a közszférában alkalmazottak fizetését 12,5 százalékkal, a katonai személyek havi bérét pedig 25 százalékkal növelik. Január 1-jétől a nyugdíjak 12,1 százalékkal emelkednek, a minimálbér pedig 14,3 százalékkal, vagyis a minimális fizetés 2023-ban meghaladja a 40.000 dinárt.

Módosul a személyi jövedelemadó is, ugyanis a minimálbér növelésével növekszik a havi járandóság azon része is, amire az állam nem fizettet adót. A költségvetés tehát további bérkönnyítést irányoz elő, így január 1-jétől a fizetés adómentes részét 12,5 százalékkal, 19 300-ról 21 712 dinárra tervezik növelni.

Módosul az ingatlanadóról szóló törvény, a hozzáadott adóról szóló törvény, a köztársasági adminisztratív díjakról szóló törvény, az adóeljárásokról szóló törvény, a fiskalizációról szóló törvény, a kötelező szociális biztosításról, valamint a nyugdíjbiztosításról szóló törvény is. A parlament elfogadta többek között a vámtörvény módosítását is, ami a vámeljárások európai uniós előírásokkal való összehnagolására vonatkozik.

Szerbia hitelt vesz fel az NLB Banknál a Belgrád–Niš gyorsforgalmi út kiépítésére. Jóváhagyták az IPA III-ra vonatkozó keretegyezményt is, ami az ország számára újabb EU-s támogatási forrást jelent.

A parlament jóváhagyta a Szerbia és Spanyolország kormánya közötti infrastrukturális projektumokra vonatkozó pénzügyi keretegyezményt, valamint a Szerbia és Magyarország kormánya közötti stratégiai partnerségi megállapodást is.

Több bíró kinevezéséről is döntött a képviselőház, de néhány olyan bírát is megválasztottak a képviselők, akik először kerülnek erre a funkcióra. Megválasztották a bankkormányzó-helyettest is.

Megújult a VMSZ köztársasági parlamenti frakciója

Fremond Árpád jövő péntektől a Magyar Nemzeti Tanács elnöke lesz, ezért csütörtökön lemondott parlamenti mandátumáról, illetve a Vajdasági Magyar Szövetségben betöltött összes tisztségéről, és az új feladat ellátására készül – közölte Pásztor Bálint a közösségi oldalán tett bejegyzésében.

– Biztos vagyok benne, hogy odaadóan és szorgalmasan fog dolgozni. Sok sikert kívánok, és segítséget kínálok neki! – üzente volt képviselőtársának. Majd rámutatott, Fermonddal több mint 14 éven át voltak képviselőtársak, és közben igaz barátok lettek.

Csütörtöktől a köztársasági képviselőházban Fremond Árpád helyét mgr. Újhelyi Ákos tölti be, aki a VMSZ választási listáján a következő jelölt volt. Ezzel pedig – fogalmaz Pásztor Bálint – megújult a VMSZ köztársasági parlamenti frakciója. Újhelyi számára sem új feladat ez, hiszen az előző mandátumban ő is képviselő volt már.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Jövőre csaknem 4 milliárd eurót terveznek közúti, vasúti és folyami infrastruktúra-bővítési és fejlesztési projektumokra (Dávid Csilla illusztrációja)