A szerb külpolitikát az elmúlt években elsősorban a többoszlopossága miatt bírálták, azaz számos elemzésben próbáltak választ kapni arra a kérdésre, hogy a külpolitika említett jellege előnyére van az országnak, vagy épp ellenkezőleg. A külpolitika alakításának vonatkozásában döntéseket hozó tisztségviselők ugyancsak kritikus álláspontok alanyaivá váltak, a hatalom által ellenzékiként emlegetett elemzők rendre rámutatnak, hogy a hatalomgyakorlók ebben a tekintetben sem tartják magukat a jogszabályokhoz. A jelenleg hatályos külpolitikai törvény értelmében az ország külpolitikáját a köztársasági kormány vezeti, illetve alakítja, míg a Külügyminisztérium a végrehajtásért felelős. A köztársasági elnök külpolitikai felhatalmazásai a következőkben merülnek ki: képviseli Szerbiát külföldön, továbbá a kormány javaslatára kinevezi és visszahívja az ország nagyköveteit. Az egyértelmű rendelkezések ellenére a külpolitikai kérdésekről a köztársasági elnök és legszűkebb köre dönt, intézményen kívüli mechanizmusokat alkalmazva, míg a demokratikus ellenőrzést megkerülik, vagy a formalitás szintjére degradálják – állapította meg a Radar hetilapban megjelent szerzői szövegében Srđan Cvijić, a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ nemzetközi tanácsadói bizottságának elnöke. Értékelése szerint az október 5-i hatalomváltást követő időszakban a Külügyminisztérium esetében zajlott le a legkevésbé érdemi reform. A minisztérium képtelen volt megküzdeni a politikai patronázs kihívásaival, így a tárcavezetők több generációja sem megfelelően foglalkozott az intézmény konszolidációjával, valamint a diplomáciai hálózat alakításával a XXI. század szükségleteivel összhangban. Cvijić mindehhez hozzátette, a külpolitika szükséges modernizációját a valamikori Jugoszlávia dicsőségéhez való ragaszkodás is megnehezítette, hiszen ennek következtében valótlan kép alakult ki Szerbia aktuális helyéről és jelentőségéről a világban.
Az írás folytatásában az új külpolitikai törvényről értekezett a szakértő, ennek tervezete a jelenlegihez képest jóval kibővítené a köztársasági elnök felhatalmazásainak a körét, annak ellenére, hogy az államelnök előbb említett, külpolitikával kapcsolatos hatáskörei az alkotmányból erednek. Az indoklások értelmében a célszerűbb koordináció és a Külügyminisztérium professzionalizációjának a céljával hoznának meg új törvényt, mindez azonban csak álca, a valós cél a külpolitika az államelnök általi kisajátításának törvényesítése – fogalmazott Cvijić. Hozzátette, a törvénytervezet értelmében a Külügyminisztérium köteles lenne közvetlenül tájékoztatni tevékenységéről a köztársasági elnököt, míg a kormány az államelnökkel való egyeztetés nélkül nem dönthetne a miniszter a külképviseletek vezetőinek a kinevezésére és visszahívására vonatkozó javaslatáról.
– A nem transzparens döntéshozatal teret ad az éppen aktuális érdekekkel összhangban való manőverezésnek. Ehhez az is hozzájárul, hogy nem létezik formális külpolitikai stratégia. A külügyminiszterek az elmúlt időszakban túlságosan gyakran éltek diszkréciós jogukkal, s ez szinte gyakorlattá vált, noha csak kivételes esetekben dönthetnének önállóan, saját megítélésük szerint. A külpolitikával kapcsolatban a legfőbb feladat a depolitizáció és a professzionalizáció, a megvalósítás során az alkotmányos és törvényes korlátozások megerősítése az egyik legalapvetőbb eszköz. A külpolitikai stratégia meghozatala és a transzparens döntéshozatal ugyancsak fontos lenne. Tavaly szó volt a stratégia kidolgozásáról, előrelépés azonban nem történt. A külpolitikai stratégia révén eredményesen lehetne szakítani a külpolitika terv nélküli irányításának a gyakorlatával – taglalta Cvijić.
A szerző a továbbiakban a Külügyminisztérium állandó külpolitikai szakbizottságának megalakítása mellett érvelt. Szavai szerint a testület révén ki lehetne szélesíteni a külpolitika alakításában részt vevő szakértők körét. Egyébként a hatályos külpoltikai törvény előirányozza ennek a testületnek a megalakítását. Cvijić a professzionalizáció tekintetében az érdemeken alapuló előrehaladást tartja célravezetőnek, szerinte csak sokéves, külpolitikához kapcsolódó munkát követően építhetne magának diplomáciai karriert az adott személy. Hozzátette, emellett az is megoldás lenne, ha pályázat útján válaztanák ki a diplomáciai szolgálatok munkatársait. Bizonyos munkatársak vonatkozásában már gyakorlattá vált a pályázat, az a gond, hogy a bírálóbizottság tagjait a miniszter nevezi ki, így szakmaiságuk és pártatlanságuk megkérdőjelezhető – derül ki az írásból.
