2024. augusztus 25., vasárnap

Nem előzhetnek a teherautók

A tilalom egyelőre az autópályák és közlekedési csomópontok legforgalmasabb szakaszait érinti

Tegnaptól, vagyis augusztus 21-től a teherautók számára tilos előzni az autópályák és gyorsforgalmi utak bizonyos szakaszain. Mint arról Goran Vesić építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott miniszter tegnap beszámolt, azokon a legforgalmasabb útszakaszokon vezették be a tilalmat, ahol gyakoriak az olyan közlekedési balesetek, amelyekben teherautók is részt vesznek.

– A belgrádi kerülőúton, illetve a szerbiai autóápályák bizonyos szakaszain az építési, közlekedési és infrastrukturális minisztérium megtiltotta az előzést a teherautók számára. A megjelölt úszakaszokon a teherautósok egymást sem előzhetik, és más járművet sem előzhetnek – nyomatékosította Vesić a minisztérium közleménye szerint.

Azt, hogy melyik útszakaszokra vonatkozik a tilalom, a kihelyezett közlekedési táblák jelzik majd.

– Szeretnénk megváltoztatni a teherautó-sofőrök rossz szokását, ugyanis előzéssel sokszor nemcsak a saját életüket sodorják veszélybe, hanem mások életét is – hangsúlyozta a miniszter, majd hozzátette, hogy már kihelyezték a szükséges közlekedési táblákat is. – A tilalom érinti a belgrádi csomóponttól a Bubanj potokig terjedő útszakaszt, azaz a fővárosi kerülőutat, de a kovilji csomóponttól a beškai csomópontig terjedő útszakaszt is, vagyis a Duna feletti Beška-híd zónáját – pontosított a miniszter.

A tilalom érvényes az E75-ös autópálya Ópazova és a požarevaci csomópont közötti szakaszán, akárcsak a predejanei és a Vladičin Han-i csomópontok közötti útszakaszra, a Džemin Do és Vrla hidak közötti szakaszon.

– A teherautók nem előzhetnek a Surčin déli és az Ub csomópontok között sem, mint ahogy a Šimanovci és Belgrád közti útszakaszon sem, de a Hrtkovci és a Šabac közti szakaszon sem – mondta Vesić.

2016 és 2022 között összesen 805 közúti baleset történt, amelyben teherautók is részt vettek (Ótos András felvétele)

2016 és 2022 között összesen 805 közúti baleset történt, amelyben teherautók is részt vettek (Ótos András felvétele)

A Szerbia Utai Közvállalat közleménye alapján a minisztérium által megfogalmazott projektum értelmében összesen 140 közlekedési jelzést, közlekedési táblát helyeztek ki, amelyek a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű teherautók és vontatójárművek számára tiltja meg az előzést, mégpedig a Kovilj–Beška (a Duna feletti Beška-híd zónája), az Ópázova–Požarevac, a Predejane–Vladičin Han (a Džemin Do és a Vrla hidak zónája), a Surčin dél–Ub, a Šimanovci–Belgrád szakaszon, illetve a Hrtkovci és Šabac között (az autópálya megépített szakaszán).

Annak kapcsán pedig, hogy miért éppen ezeket az útszakszokat jelölték meg, a miniszter rámutatott, hogy a közlekedésbiztonsági elemzések eredménye szerint az autópályák bizonyos részei és a gyorsforgalmi utak nagy forgalmi terhelésnek vannak kitéve, helyenként naponta 20–46 ezer jármű halad át. Időszaktól függően 15–30 százalékuk teherautó. Ezeken az útszakaszokon több olyan közlekedési balesetet is jegyeztek, amelyekben teherautók is részt vettek.

A statisztikai adatok alapján az adott útszakaszokon 2016 és 2022 között összesen 805 közúti baleset történt, amelyben teherautók is részt vettek.

– Ez csak a kezdet. Hogy javítani tudjunk a szomorú statisztikai mutatókon, bevezettük ezeket az intézkedéseket – hangsúlyozta a miniszter, majd hozzátette, a jövőben is követni fogják az új szabályozások hatását és ez alapján újabb útszakaszokon is előzési tilalmat rendelhetnek el.

– A teherautók előzése az autópályán, legyen szó másik teherautó vagy jármű előzéséről, lelassítja a forgalmat, de ami ennél fontosabb, veszélyezteti a közlekedésben részt vevők biztonságát. Emberi életeket szeretnénk ezzel megóvni, és magasabb szintre emelni a közlekedésbiztonságot – mutatott rá Vesić.

Az új intézkedések bevezetéséhez szükséges jelzések és közlekedési táblák kihelyezésére a minisztérium 3,5 millió dinárt fordított (adó nélkül).

Nyitókép: A kamionsofőrök az előzéssel sokszor nemcsak saját életüket sodorják veszélybe, hanem mások életét is (Ótos András felvétele)