2024. október 26., szombat

Folytatódott az apját meggyilkoló temerini férfi tárgyalása

G.N. (37) temerini lakos bírósági pere jelenleg is folyik az újvidéki legfelsőbb bíróságon azzal a váddal, hogy megölte apját (76).

A bíróság előtt a vádlott barátják, a vádlott nővérének élettársát valamint az áldozat unokáját hallgatták meg.

A bírósági eljárás elején a vádlott  nővére – aki egyben sértett lánya –az ügyben az elhunyt sértett jogi képviselője is vallomást tett.

A tárgyalás folytatását december 11-re tervezik, ekkor hallgatják meg a szakértőket.

A Jelena Stojaković Mustakas ügyész által ismertetett vádirat szerint a vádlott ittas állapotban volt, cselekményeinek irányítására való képessége jelentősen csökkent, cselekményének tudatában volt, véghez akarta vinni, - megölte családja egyik tagját, akit korábban bántalmazott is.

A beszámolók szerint agresszív volt néhai édesapjával szemben, amikor nem adott neki pénzt alkohol vásárlására. Tavaly december 25. és 26. közötti éjszaka, amikor az elhunyt áldozat nem adott neki pénzt, hogy pálinkát vegyen, többször megütötte a fejét a fejsze tompa részével.

A vádlott nem vallotta magát bűnösnek a bűncselekmény elkövetésében. Törvényes jogával élt, és hallgatással védekezett a Főügyészségen tartott meghallgatáson.

A bűncselekmény óta előzetesletartóztatásban van, amelyet legutóbb október 27-ig hosszabbítottak meg, írja 021.rs hírportál.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay.com