2024. december 22., vasárnap

Németország negyven Marder páncélozott harcjárművet szállít Kijevnek

Németország negyven Marder típusú páncélozott harcjárművet szállít Ukrajnának 2023 első negyedében – közölte a német kormányszóvivő pénteken, egy nappal Olaf Sholz kancellár és Joe Biden amerikai elnök telefonbeszélgetése után.

„Az első negyedévben készen fog állni negyven jármű, és elküldhetjük őket Ukrajnának", miután az ukrán kezelők nyolchetes kiképzést kapnak – jelentette ki Steffen Hebestreit a kormány szokásos pénteki sajtótájékoztatóján.

Joe Biden és Olaf Sholz csütörtökön jelentette be, hogy gyalogsági harci járműveket küldenek Ukrajnának, hogy támogassák az ukrán csapatokat az orosz erőkkel szemben, de nem közölték sem a számukat, sem a szállítás menetrendjét.

„Eljött az ideje, hogy nyugati technológiájú, védelmi harcjárműveket küldjünk" – mondta Hebestreit. Hozzátette, hogy a szövetségesek között december közepe óta folytatott intenzív tárgyalások eredményeként született meg ez a döntés, amely minőségi ugrást jelent az Ukrajnát segítő fegyverszállításban.

Az Egyesült Államok a tervek szerint 25 milliméteres gépágyúval, egy 7,62 milliméteres géppuskával és páncéltörő rakétákkal felszerelt, Bradley típusú gyalogsági harcjárműveket, Németország pedig 20 milliméteres löveggel ellátott Marder páncélosokat szállít Kijevnek.

Az európai szövetségesek korábban szovjet gyártmányú harckocsikat szállítottak Kijevnek, de Ukrajna többször kérte, hogy nyugati harceszközökhöz is hozzájusson. Berlin eddig elutasította ezt a kérést, arra hivatkozva, hogy egy ilyen döntést a nyugati szövetségesekkel egyeztetve kell meghozni, és a NATO-nak nem szabad közvetlenül belekeverednie a háborúba.

Németország mindazonáltal már korábban is jelentős katonai segítséget nyújtott Kijevnek: egyebek között tarackokat, Gepard önjáró légvédelmi ágyúkat és egy IRIS-T föld-levegő rakétarendszert szállított az ukrán hadseregnek, és ez utóbbi fegyverzetből idén további hármat küld.

Szerdán Emmanuel Marcon francia elnök jelentette be, hogy országa AMX-10 RC típusú, francia gyártmányú könnyű harckocsikat szállít Ukrajnának.
Kijev a következő szakaszban 120 milliméteres löveggel felszerelt Leopard 2 támadó harckocsikat kér, de Németország eddig ezt elutasította.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: AFP